Persia's Diary Naplóm
#1
Elküldve: April 9 - 16:00
Az életem jó kis fordulóhoz ért, az elkövetkező néhány hét nagy befolyással lehet a további alakulására.
Nem tudok terveket írni mit is szeretnék, kavarog bennem minden. Azért is kezdem ezt írni hátha letisztul azáltal hogy leírom és motiválásnak sem elhanyagolható hogy tudjam mit is gondoltam még annó ha visszaolvasom majd a jövőben. Azért megpróbálok valamit összeszedni:
Céljaim
( rövidtávú)
- eljutni a technikusi vizsgáig
- a belső játékomat végre letisztázni, átgondolni mert nagyok a kontrasztok benne, továbbá lányokat nyitni
- az életemet egyenesbe hozni, a legfontosabb félbe hagyott dolgaimat befejezni
- egy game- et tolni, legyen az vesztes, nyertes, jó vagy rossz azzal a lánnyal akiről még én magam sem tudom miért olyan fontos nekem!!!!!!!!
- arra szeretnék koncentrálni ami igazán fontos az életemben, nem szeretnék folyamatosan álmodozni, az álmaimban szeretném élni a való életemet.
(hosszútávú)
- felvétel az egyetemre
- jobb emberré válni
- elmondani magamról hogy én mindent megtettem amit tudtam, nem rajtam múlott néhány dolog sikere vagy veszte, és visszatekintve büszkének lenni az eredményeimre és azt mondani: igen megérte, ha ismét megtehetném akkor is ugyanígy csinálnám.
--------------------
#2
Elküldve: April 9 - 17:36
Sok sikert az elérésükhöz és várjuk a fejleményeket!
--------------------
#3
Elküldve: April 9 - 17:42
A mai nap kész katasztrófa. 2 hete tanulmányozom a pua fórumot illetve irodalmat. Azt hittem tudom mit és hogyan akarom, illetve hogy az életem felfelé ívelőben van. Hát NEM! Ma rádöbbentem nagyobb völgyben és szarban vagyok mint valaha.
Ma esett le hogy megfognak buktatni a suliban. Egy hetem van mindent pótlást bemutatni illetve feladatot megcsinálni amikkel elég jól el vagyok maradva. Veszélyben a vizsgám. Lehet egy év fölöslegesen ment el az életemből
A délután még jobban ront rajta. Találkozom vele... Az egyszerűség kedvéért hívjuk őt Amy- nem. Ugyanis ő az én célom,( aim) miatta találtam rá erre a fórumra( na meg persze magam miatt). Én szállok le a vonatról ő száll fel rá. Persze hogy lát, zavarba jön vagy sem, nem tudom eldönteni, gyorsan odabújik az előtte lévő hátához hogy ha elmegyek mellette még csak véletlenül se köszönhessek rá. El is megyek mellette se szó se beszéd. Egyértelmű kihez és hova megy. Na meg persze hogy miért. A hétvégét sok csaj a pasijánál tölti. Haverral nevetünk rajta, hát igen mindenkinek kell egy kis dugás, röhögünk azon is hogy lehet engem meg a suliban basznak meg egynéhány tantárgyból. Poénkodok rajta de érzem valami nem stimmel. Van társaságom elkezdünk dumálni, hamar elterelődnek erről a gondolataim. Kit IZGAT!!!!
Aztán hazaérek. Nincs itthon senki, magam vagyok és a gondolataim. 10 perc és kész, kicsinálom saját magamat. Tele vagyok energiával, fel vagyok töltve, rengeteg érzelem kavarog bennem. Mert gondolkozom. Sokszor volt már ilyen akkor elmentem futni, egy óra futás és kajak kicsinálom magamat lenyugszom, volt hogy futottam 20 km-t egyhuzamban. De most még az eső is esik. Nem tudom levezetni a feszültséget sehol, be vagyok zárva a 4 fal közé. Nem tudom miért van ekkora hatással rám ez a csaj. Hiszen nem is ismerem. Ki a faszom ő? Egy éve azt sem tudtam hogy létezik akkor most miért esem szét teljesen ha találkozom vele? Válaszokat is találok, még rosszabb a helyzet. Néha úgy gondolom bárcsak sohasem találtam volna rá erre a fórumra. Elolvastam mindent amit lehetett és nekem hasznos. És rájöttem mennyire egyszerű dolog lett volna összejönni vele. Ám ami még jobban fáj, ha 4 hónappal előbb akadok rá a fórumra akkor simán az enyém a csaj. Magam sem értem hogy tudtam egy full jól induló kapcsolatból egy ekkora rakás szart csinálni. Vagyis de már erre is rájöttem. Minden jó volt amíg én irányítottam, mert többre tartottam magamat nála. Aztán miánts kicsúszott az irányítás a kezemből vesztettem. Mindenre megvan a válasz, kivéve egy dologra és ez a legszörnyűbb. Miért nem tudom visszaszerezni a controlt?
Gondolkozom. Tehát vagyok. De vajon hol a picsában voltam az elmúlt 4 hónapban amikor tehettem volna bármit is hogy befejezzem amit elkezdtem? 4 hónap szarrágás, belső félelem és kétségek ahelyett hogy azzal foglalkoztam volna ami igazán fontos. A sulit hanyagoltam mert állandóan máshol járt az agyam. Álmodoztam ahelyett hogy a valóságot alakítottam volna az álmaim szerint. SZÁNALOM! Vajon egy kis needy vagyok? Nekem nem kell mindenképpen nő. Nekem csak ő kell hosszú távon. Bejövök a csajoknak, be vannak rám vannak indulva. Jól mutatja ezt az a min napi 3x 100% nyitási lehetőség és a rengeteg jelzés amit felém küldenek. De nem nyitok. Mert nem akarok. Nem akarok tőlük semmit, nem rajtuk jár az agyam. Egyvalamit akarok tőlük, gyakorolni rajtuk mint a kísérleti egereken hogy jobb legyek és hogy azt a bizonyos csaj fel tudjam szedni. Kitudja ezekben a lányokban mekkora értékek vannak. Lehet 5x akkora mint ami Amy ben van. De nem érdekel. Tudom hogy ez nem jó így. De nagyon nehéz az agyamat átállítani egyik percről a másikra még ha pontosan tudom is mit kell tennem. Mindig megszerzem amit akarok. Ha meg kell szenvednem a sikerért hát megteszem, mindig sikerült elérnem amit akartam és soha nem adtam fel. Nemszeretek félbehagyni semmit. Muszáj befejeznem. De ismét csak rajtam múlik minden. Nem tudom mi a helyes döntés, nem tudok gondolkodni ésszerűen, valami hiányzik a sikerhez még ami nincs beépítve a kirakós utolsó kis darabkája még hiányzik. Talán lehet kezdőként nem az 1000 darabossal kellet volna kezdeni hanem mondjuk a 10 vagy a 100 sal? Kitudja, az a baj hogy ha nekem az 1000 darabos tetszik akkor azt akarom kirakni nem a 100 ast. A 100 as se menne mert folyton az 1000 re gondolok hogy hogyan csináljam azt.
Kész vége. Teljesen elvesztettem a controlt. ÖN magam felett!!! Sírok itt mint egy kisgyerek, szánalmas. Cselekedni nem tudok csak bőgni. Vajon mi értelme volt az elmúlt 4 hónapomnak? Se csaj se eredmények a suliban. Az életemet se tudom jobbá tenni mert gyenge vagyok. Nagy a belső félelmem. Elolvastam minden könyvet és tanácsot és mégis tegnap is csak úgy elsétáltam mellette, valami belül azt mondta hagyd őt, most ne beszélj vele. Nem merem szertefoszlatni ezt a hiú ábrándot? Pfff
Sírok, kiborultam. Tehetetlennek érzem magam. Aztán valami történik. Egyszer csak nem érzek semmit. Elmúlt minden. Nevetek. Saját magamon röhögök. Ez kész. Kiengedtem a gőzt, jó érzés levegőt venni. Megkönnyebbültem. Pozitív gondolatok öntik el az agyam és csak röhögök milyen idiótaságokon és ismét csak fölösleges dolgokon gondolkodom. Lehet hogy minden dolog így van ahogy leírtam, de hogy foglalkozni velük annyira felesleges hogy csak na. Érzem hogy menni fog az a technikusi, eszembe jut hogy hisz osztály második lettem tavaly na majd persze ilyen ki szarokon meg meghuznak nem? Sosem kellet tanulnom igazán, van bennem valami amit örököltem. Menni fog ez.
Megfogadom hogy hétfőtől minden lányt megnyitok akitől jelzést kapok vagy bejön, és ugy fog leperegni ez a két hét hogy közben baszott jól érzem magamat és egyetlen percét sem fogom megbánni. Amyvel pedig akárhányszor összefutok elkezdem gamelni, ha jól megy ha rosszul amíg őőőő azt nem mondja hogy nem kéne. Elvégre én vagyok a főnyeremény és én is voltam mindig is. Senkinek sincs ebbe beleszólása. Csak rajtam múlik, én irányítok, csakis én. Mindenkinek megvan a maga harca. A fenti gondolatokról pedig ez jut most hirtelen eszembe: nem az számít honnan jöttem és milyen rögös volt az utam idáig. Az az igazán fontos merre tartok és hogy milyen az előttem álló út.
Na de most hajrá, sokat kell még rajzolnom a hétvégén...
--------------------
#4
Elküldve: April 11 - 12:30
Annyit tudnék javasolni, hogy kerüld az olyan helyzeteket, amikor nagyon sok időd van filózni, mert ilynekor tuti a fejedben leszel, ami nagyon nem jó. Egyszerűen ne adj lehetőséget arra, hogy ilyen üresjáratok legyenek az életedben. Pörögj, legyen mindig valami esemény, éld meg örömmel az eseményeket. Nekem ez a személyes tapasztalatom.
#5
Elküldve: April 12 - 22:01
10.04.12
Hétfő reggel. Szokásos utazás be suliba vonattal. Ha a szokásokat nézzük akkor ma reggel Amy is jön. Hát persze itt is van. Nem tudom miért ide ül, hiszen tudhatja hogy tuti itt vagyok az utlso vagonban. Érthetetlen, de nem is izgat. Minden a szokásos. Fogadalmam első felét máris megszegem, nem beszélek vele. Mikor szállunk le mégcsak rá sem köszönök, hagyom. Nehogy már azthigye hogy annyira fontos nekem hogy mindig vele foglalkozom, még ha ez igaz is. Túl sokat képzel magáról, meg amúgy is reggelente "hülye".
Hétvégén volt egy kis időm két rajz közti pihenésként a belső játékomon gondolkodni. Azt hiszem rájöttem mi a legnagyobb hiba benne és miért veszítem el a kontrolt. Azt hiszem megtaláltam a hiányzó kis darabkát. Nem az eredmény számít ebben az egészben, hanem hogy élvezzem. Ne az legyen a célom hogy most felszedem ezt meg ezt a csajt, vagy hogy most megszerzem a számát, hanem az hogy legyen valami feelingje az egésznek. Élvezzem minden pillanatát amit azzal töltök hogy vele társalgok és ismerkedem. Mindig is attól féltem hogyha rákérdez mégis mit akarok akkor nem tudok mit válaszolni. Lehet az igazat kellene mondani ilyenkor? Na de akkor az az lett volna hogy felszedni őt. Rájöttem hogy nem ez a fontos, hanem hogy jól érezzem magamat közben, ne az eredményre figyeljek. Azok majd ebből fognak következni. És ez nemcsak a game nél van így, hanem az egész életemnél. Éljem át minden percét, megbánás nélkül és cselekedjek. Ha pedig problémák vannak azokat meg lehet oldani, azok mindig vannak. Ha pedig tényleg annyira szar a helyzet, "a pokolba vezető utat is lehet élvezni, ha már mindenképpen oda kerülünk akkor miért ne érezném jól magamat az utazás közben. Kiszállni úgysem tudok."
Azt hiszem ez lesz a megfelelő keret. Ma már fel is vettem és jó napom volt. Nem történt semmi különös, de jó volt. Jól éreztem magamat a bőrömben. Igazából jöttem meg mentem. A suliba illetve haza. Nincs időm most bent maradni a városban. Minél előbb haza kell jönnöm hogy folytathassam a dolgom.
Amy-vel nem beszéltem ugyan, de a második részét azért betartom a fogadalmamnak, hogy megnyitom az összes csajt aki jelzést küld felém. Kettőt már ki is néztem, velük azt hiszem jól el leszek. Az egyik a iskolatáram, a másik egy butikban dolgozik. Kicsit nagy a különbség köztük hisz az egyik nincs talán még 17 sem a másik meg lehet hogy 27 már
Ami meg Amyt illeti. Nem beszéltem vele, mert úgy érzem túl gyenge még a keretem, hamar kiesnék belőle ha egyből vele kezdek. Lehet így még jobban is tettem hogy leszarom kicsit. Kitudja. Majd eldől. Úgy gondolom a hét vége felé lesz ismét alkalmam vele találkozni. Addig felesleges lett volna megnyitni , aztán meg pofára esni ujra. Megvan mit kell tennem, kibírom ezt a kis időt. Gyakorlásra, tapasztalatszerzésre kell fordítanom az addig hátralévő napokat, hogy beleszokjak ebbe a frame be és ne essek ki belőle semmiképpen. Egyenlőre nem okoz gondot megtartani, de nemvolt még komolyabb tesztem vele
A tanulással sincs most komolyabb és újabb problémám, a számítógépes tervezés halad, bár még mindig le vagyok maradva a többiektől, akik meg szintúgy le vannak maradva. Szóval very fun
Egy katasztrofális hét befejezése után, egy jól induló hét kezdésen vagyok túl a mai nap. Remélem a folytatás még jobb lesz...
Idézés: Stif - Dátum: April 11 - 12:30
Annyit tudnék javasolni, hogy kerüld az olyan helyzeteket, amikor nagyon sok időd van filózni, mert ilynekor tuti a fejedben leszel, ami nagyon nem jó. Egyszerűen ne adj lehetőséget arra, hogy ilyen üresjáratok legyenek az életedben. Pörögj, legyen mindig valami esemény, éld meg örömmel az eseményeket. Nekem ez a személyes tapasztalatom.
Amúgy köszi
--------------------
#6
Elküldve: April 17 - 15:49
Nagyon, nagyon érdekes érzés egy év után ezeket a dolgokat visszaolvasni ...
Tehát a hozzászólások maradnak, legalább teljes képet ad honnan tartok és hogy hová. Nem kell szégyellnem, ez voltam akkor én, ez van. Tudom hogy ahonnan indultam és ahová majd érkezni fogok ég és föld lesz a különbség közötte. Természetesen építő jellegű kritikáitokat, észrevételeiteket, tanácsaitokat szívesen fogadom ha lesznek.
--------------------
#7
Elküldve: April 17 - 16:06
Amikor megtörtént a felismerés hogy még mindig hatalmas az AA-m, arra is rákellet jönnöm hogy ezt csak egyféleképpen lehet kezelni. Kint terepen. Lazulni, embereket leszólítani, beszélgetni idegen nőkkel. Aztán arra is rájöttem hogy ezt fejben eldönteni egy dolog és a gyakorlatban megvalósítani egy másik. Rengeteg sikertelen próbálkozás volt hogy a belső elhatározást gyakorlatban megvalósítsam. Egyedül, volt hogy a barátaim társaságában, de nem jött össze. Valami pici dolog hiányzott mindig. 100% os nyitási lehetőségeket szalasztottam el naponta. Tudtam hogy a fejétől büdös a hal, de azt nem miért.
Ám ekkor következett az Úr 2011. esztendejének április 14. napja
--------------------
#8
Elküldve: April 17 - 16:37
Gondlatok:
Az elmúlt napokban nem ment a nyitás, pedig tudtam hogy az kell a továbblépéshez, még sem ment. Aztán elolvastam Frici bejegyzéseit ismét, és rengeted pozitív energiát merítettem belőlük. Lehet túlzottan rágörcsöltem hogy most nyitni, nyitni, nyitni. Így eldöntöttem ma nem foglalkozom ilyesmivel. Megpróbálom csak szimplán jól érezni magamat és nyitott lenni bárkire és bármire( na jó azért nem bármire
Történések
Úgy is tettem ahogy elterveztem, csak voltam és figyeltem az eseményeket magam körül. Egy órára mentem be az egyetemre. Azt hogy jól érzem magamat bejött. Fura módon már mingy első nap azon az egy órán két új csajt felé nyitottam csak úgy, akikkel korábban még sosem beszéltem. Az egyik mellé is ült és elég jól elvoltunk egész óra alatt
Összegzés
Teljesen bejött ez a légy nyitott, és ne tervezz előre csak sodródj és élvezd dolog. Hihetetlen egy kis változtatás mekkora hatással van az ember kedvére... Kimerem jelenteni hogy a vonatos csajt simán lehetett volna nyitni, mint ahogy azt is hogy nem mertem, tudom hogy ott az az AA ,de úgy érzem megtettem az első csoszogást a helyes úton.
--------------------
#9
Elküldve: April 17 - 17:48
Gondolatok
Nemvolt más célom ma sem mint tegnap, ugyan azzal a mentalitással vágtam neki a mai napnak is mint tegnap. Kíváncsian vártam mi fog a kisülni belőle.
Történések
Reggel miánts felszálltam a vonatra egy csaj elkezdett velem szemezni, rajztáblával voltam szóval teljesen esélytelen volt hogy odaüljek mert nem fértem volna el ott
A vonatra felszállva ott ül a reggeli csaj. EGYEDÜL
Kimentem hogy leszállok, erre ott van az a csaj aki miatt 2 hete itt sírtam hogy elbasztam az AA miatt és nem tudtam vele kezdeni semmit. Erre a haverok egyből hogy hú ki volt ez a csaj akivel dumáltam, meg honnan ismerem stb stb Hát kurvára nyeregben éreztem magam, mondom 2 az egyben dolog jött ki ebből ha jól nézem
Összegzés
Külön öröm számomra hogy a vonatos párbeszéd alatt az afc-s viselkedési formákat érzékeltem már ott helyben magamon és tudtam rajta változtatni. Pedig nem erre figyeltem és mégis jelzéseket küldök magamnak hogy ezt nem kellene. Ilyen volt mikor elkezdtem kvalifálni magamat( remélem jól írom
--------------------
#10
Elküldve: April 23 - 00:02
Gondolatok
Főleg gondolatokat írok a mai bejegyzésbe. Az elmúlt egy hétben nagyon sok változás kezdődött meg az életemben és a gondolkodásmódomban. Egy bejegyzés bemásolásával kezdeném amit 2 hete kaptam Mex-től mikor visszatértem aktívan fórumozni.
,,Amúgy jó amit elterveztél, ha úgy érzed, hogy görcsölsz és nem tudsz önmagad lenni, amikor beszélsz vele, az azt jelenti, hogy a belső játékodon még erősítened kell. Ez nem szégyen, hanem pont hogy jó, ha ezzel tisztában vagy, mert akkor tehetsz megfelelő lépéseket ez ellen.
Ne fuss utána, mert nem fogsz egyik napról a másikra megváltozni magadtól.
Helyette légy szociális, légy nyitott, ismerkedj sokat stb. Jó a hozzáállásod amúgy, szóval le a kalappal."
A tanulság hogy ez teljesen igaz. Tényleg nem megy ez egyik napról a másikra, 2 héten keresztül próbáltam nyitott lenni, szociális és most kezdem látni ennek a az első pozitív jeleit. Főleg az elmúlt egy hétben vettem észre magamon hogy szociálisabb lettem mint voltam, Nyitott vagyok az emberek felé. Keresem a társaságukat, a faluban ahol lakom eljárok ki beszélgetek sok mindenkivel, este elmegyünk a haverokkal sörözni, kint vannak az utcán a lányok kimegyek hozzájuk csak hogy dumáljunk kicsit, eljárok ide-oda, sokkal könnyebben tudok társalgást kezdeményezni idegen emberekkel, a komfortzónámon kívül már sokkal magabiztosabban mozgok és a kicsit húzósabb helyzeteket is magabiztosabban , nyugodtabban tudom kezelni. Amin pedig igazából le lehet mérni ezt az egészet az az hogy a napi 4-5 óra internetezés meg számítógépezés, ténylegesen lecsökkent ilyen napi egy óra környékére, mert egyszerűen nincs erre időm, se kedvem hogy itt töltsem a monitor előtt az időmet. Sokkal jobb érzés ez így ...
mr. gatlassal terveztünk közös sargolást, de először neki, aztán tegnap nekem akadtak technikai problémáim, így nem jutottam be Pécsre. Már nagyon várom, remélem össze tudjuk hozni majd, ha pedig igen el sem tudom képzelni miket fogunk kihozni belőle
Történések
Leírok azért egy történést is, amit ma hoztam össze, sokat tanultam belőle, lehet majd még tovább is tudom vinni.
Délután anyámékkal bementünk vásárolni húsvétra Pécsre. Metró. Már már kezdtem lemondani az élvezhető minőségről lányok terén, ám a semmiből odapottyant egy nagyon helyes hosstes lány
Összegzés
A változásnak a hatásait most kezdem csak érezni, de már most nagyon élvezem. El sem merem képzelni milyen lesz ha tényleges eredményekkel is párosulnak, bár még1x mondom akár az egy hónappal ezelőtti énemhez képest már ezek a mostani apró kis részeredmények is nagyon nagy jelentőségűek....
--------------------
#11
Elküldve: April 23 - 09:48
#12
Elküldve: April 23 - 13:23
A másik dolog, amit tetszett az utóbbi bejegyzéseidben, hogy szemezés után küldtél egy „tenyérbe aztán odafújod neki típusú” csókot az egyik lánynak. Ilyet sokszor eljátszhattam volna én is, de eszembe se jutott ez a jó ötlet.
#13
Elküldve: April 23 - 21:09
--------------------
#14
Elküldve: April 24 - 15:52
Idézés: MGE - Dátum: April 23 - 10:48
Ez nem is rossz ötlet... elteszem későbbre, még lesz helyzet amikor jó fun dolgokat lehet vele kihozni, köszi!
Idézés: Stif - Dátum: April 23 - 14:23
A másik dolog, amit tetszett az utóbbi bejegyzéseidben, hogy szemezés után küldtél egy „tenyérbe aztán odafújod neki típusú” csókot az egyik lánynak. Ilyet sokszor eljátszhattam volna én is, de eszembe se jutott ez a jó ötlet.
Stif korábban is írtál már nekem, ahogy nézem azért történnek és törtek hasonló dolgok az eddigi életünkben.
Amúgy lehet látni hogy nemérdemes a barátaid negatív hozzászólásaira figyelni, ha te jól érzed magad tőle akkor csináld, mint látható volt nem vesztettem az első benyomás alapján kialakult vonzalmamból a csajnál, sőőt... Pedig a haverom mellettem hogy leosztott abban a pillanatban mikor megcsináltam, mert szerinte ez nagyon gáz volt.
Amúgy köszönöm neked is és a többieknek is, hogy figyelemmel követitek a bejegyzéseimet.
--------------------
#15
Elküldve: April 24 - 17:09
Gondolatok
Kicsit nyomott, felhős idő van, na meg ugye húsvét is. Mivel itthon vagyok nemigen tudok annyira társaságba menni, mindenki ünnepel. Mivel itt voltam a gép előtt, meg időm is volt, agilitásom és kedvem hozzá gondoltam akkor tolok egy online game kezdeményezést.
Az alap sztori az hogy az egyik jó barátom barátnőjének a húga ez a lány, mondta a hogy majd ő összehoz vele, a csaja viszont parázik tőlem, azt akarja hogy kerüljem el a húgát, ecsetelte nekem hogy nem bír a húga engem, mondták neki hogy itt vagyok és próbálja meg velem( hozzáteszem nem kérte őket erre senki)arra azt felelte hogy egyáltalán nem jövök be neki meg hasonlók, leosztották nekem őt hogy mennyire fiús meg a természete elviselhetetlen csak hogy véletlenül se próbálkozzak be nála. Nos mivel mindezt a nővére szájából hallottam, kurvára leszartam és már csak azért is bejelöltem facen, mondom megnézzük mivan ha nincs ott a nővérke...
A csajról röviden annyit hogy hb7,5-8 as így adatlap meg a beszélgetés alapján az ő korosztályán belül, 17 éves, és így rövid távra egy pár éjszakás kapcsolatra már most kimerem jelenteni hogy nagyon jó lenne, az alap hobbijai miatt bennem elég nagy szexuális vonzalmat generál, már csak az hogy röplabdázik, tehát aktívan sportol illetve motorozik, van neki valami gyorsasági cucca is
Történések
Két napja jelöltem be, ma rám írt így egy levélváltással kezdtünk, aztán fenntvolt face chaten így egyből írtam is rá.
Levelezés:
ő
szia
ismerjük egymást ?!
én
Szia!
Igen ismerjük, te vagy az Alexandra húga. Sok jó dolgot mesélt rólad és gondoltam megnézlek magamnak és kiderítem mennyire is vagy te jó fej
én
Hééé! most nézem hogy nem is jelöltél vissza ...
ő
gekkkóóóóó 5 pont ( Viktor barátomtól egy amogolás xD nagyon durva online gameben, nagyon kész, a chatelés elejét ez is szabta meg, csak úgy éreztem a csaj nem akar elengedni így inkább maradtam)
ő
most már van fél pontom
Chatelés:
én
azt a gekkó 5 pontot hogy kellene értelmeznem?
hb • 13:12
viktor üzente xD
én • 13:13
ottvan nálatok?
hb • 13:13
aha
én • 13:14
okés, akkor majd legközelebb beszélgetünk....
szia!
hb• 13:14
am most mér ?!
én • 13:17
mert nemigen hiányoznak a beszólásai meg megjegyzései, veled szerettem volna beszélni, nem vele ... Üzenem neki hogy inkább huzzon el és irányítsa a forgalmat
na meg jah itt van, most üzengetünk egymásnak xD
nekem ehhez nincs kedvem
szia!
hb • 13:17
majd akk nem írom le amit mondd
okéjó. sztia
*szia : )
ahogy gondolod
én • 13:17
hb• 13:18
amúgy is ő el van foglalva a szandival
de akkor szia majd máskor
én • 13:18
jah, majd összeszedheted még a 2,5 pontot nyugi
hb • 13:18
halál nyugodt vagyok
én • 13:18
azért halál ne legyen
hb • 13:19
nem terveztem
hb • 13:19
helyes, bájbáj
hb • 13:19
páás
amúgy hogy is kell összeszednem a 'pontjaimat' ?
én • 13:21
verbálissan ...
hb • 13:22
értem
én • 13:24
ha hasonlítasz a többi lányra, és szeretsz beszélni nem lehet probléma ezzel
hb • 13:25
a többi lányra ?!
én • 13:28
persze arra a másik 48 ra akiknek ugyanilyen gyatra szöveget írtam, csak hogy mindnek megszerezzem a telószámát majd lefektethessem őket és a szex részét direkt úgy csináljam hogy csak én élvezzem az egészet ....
hb • 13:29
kackac
én • 13:30
várj van ez a homi visszamondás erre a kisköcsögöktől....
kukac
xD
hb • 13:30
az kiskukac
én • 13:31
jah ...
de ármennyire is tekersz akkor sem fogunk most beszélgetni....
*bármennyire
hb • 13:32
nem tekerek jó ?!
de nem akarok látom
én • 13:35
ezért kapsz még fél pontot
az egyesed már megvan , gratulálok
hb • 13:36
juppííí
én • 13:38
mondtam én hogy egyszerű
csak olyat kell mondani ami nekem tetszik
hb • 13:38
értem
én • 13:39
a többit majd később ...
hb • 13:40
rendben
most itt akk megszakad a beszélgetés ?!
hb • 14:14
na mind1 akkor sziaaa
én • 14:40
minek köszönsz? mész valahova?
átugrottunk a mamámhoz, mégiscsak húsvét van
aszittem annyi időre itthagyhatlak egyedül
hb • 14:41
legalább akk írjá' pill-t
én • 14:42
írtam hogy a többit majd később
le is rendbenezted
hb • 14:43
az nem jelenti azt h eltűnhetsz
én • 14:45
hb • 14:46
helyes
én • 14:46
na mennyire akarod azt a maradék 2 pontot?
hb • 14:46
hm nem is tudom
én• 14:47
miért, ha nem lenne meg jobb lenne szerited?
hb • 14:49
hm nemhiszem
de mért lenne jó ?!
én • 14:51
mert szívesen adnék neked 3 at, de a semmire nem megy
hb • 14:54
értem
én • 14:54
na és akkor mitől vagy te különleges?
amit mindenképpen tudnom kell
hb • 14:55
nem vagyok én különlegeees
én • 14:56
akkor ami nagyon jó dolog benned, amiért érdemes megismerni
mondj egy két dolgot
hb • 14:57
hm
én • 14:58
aha, hát és milyen úton módon?
leereszted a bicajom kerekét hogy megmutasd mennyire gonosz vagy?
hb • 15:00
pontosan erre gondoltam
én • 15:00
imádom a bevállalós, talpraesett lányokat
de remélem tudod hogy utánna a pumpálást is be kell vállalnod
hb • 15:01
megoldom
én • 15:02
nagyon kitolnál velem ha leeresztenéd, bár sebaj
kérnék kárpótlást érte
hb • 15:03
mit is ?!
én • 15:05
először is főznél nekem vacsorát, aztán ennénk, majd elmosogatnál, kitakarítanád a nappalit, majd megmaszíroznál
de nem vagyok hálátlan, ha megteszed és jól is csinálod, utánna én is téged
hb • 15:06
főzök és elmosogatok az ok
a masszázst vállalom
én • 15:07
jól főzöl?
hb • 15:10
nem sűrűn szoktam
erre ott van anyaaa
én • 15:14
akkor nembiztos hogy eljutunk a masszázsig
a vacsi előtte van
nemkezdhetjük mingy az közepén
hb • 15:14
vagy rendelünk pizzát és kész
én • 15:15
jah , rendelünk, azt legalább az ágyban is megtudjuk enni
közben meg még tv-t is nézhetünk
hb• 15:15
ennyii
én • 15:16
na és maszírozni mennyire tudsz?
hb • 15:16
azt tudook elvileg
én • 15:17
min olyan jónak kell lenned hogy úgy ellazuljak tőle hogy el is aludjak
érteeem
hb
végülis ha egy sodrófával fejbeváglak akkor is elalszol....
én • 15:20
nanananaaa
hb • 15:20
én • 15:21
bár te tudod, én nem vágnám agyon magamat még azelőtt hogy bármit is csináltam volna veled,nem akarnám kihagyni azt a tömény izgalmat és élvezetet
sodrófa helyett egy nagy ölelést kérek, jobban szeretem a kedves lányokat mint a harcosokat
hb • 15:23
értem
én • 15:24
ezért kapsz még 1 pontot, ösztönzés képpen
már van 2, jössz ám fel mint a talajvíz
hb • 15:26
hehhe
én • 15:27
ha jól teljesítesz elveszlek feleségül
hb • 15:28
: o xD
oksi
én • 15:29
hova menjünk nászútra?
valami meleg helyre ahol mindig süt a nap? vagy valami hidegre ahol jól össze lehet bújni a kandalló melegénél?
hb • 15:31
elmegyünk a nyárba és visszatérünk a télre
én • 15:31
na és merre mennél szívesen?
hb • 15:33
hmm nemis tudom
én • 15:34
kiválaszthatod, gyerünk!
muszály lefoglalnom a jegyeket kincsem
hb • 15:35
még van időm eldönteni nem ?!
Erdélybe mennék...
én • 15:36
miért pont Erdély?
mi van ott ami Cipruson vagy Máltán nincs?
hb • 15:37
hm...csak..szeretem Erdélyt... : )
én • 15:40
oda télen megyünk akkor
olyanok leszünk mint Petőfi meg Júlia
verset azért ne várj tőlem
hb • 15:42
nem várok
én • 15:42
jah és fát is neked kell vágni,a kandallóhoz
én addig iszok egy ört és megnézema meccset a tv ben
sört* xD
hb • 15:44
a lószart
én • 15:44
mi az? nemszeretsz dolgozni?
fázós vagyok ám, jól megkellpakolni azt a tüzet
sok fa kell ahhoz
hb • 15:46
majd te megpakolod h ne fázz
én meg betakarózok azt cső
én • 15:47
én is bebújok az alá a takaró alá, elférünk ott ketten is
hb • 15:49
nem. te befűtesz
én • 15:49
aha, a hangulat fűtött lesz, azt garantálom
izzani fog a levegő
majd az melegít
hb • 15:50
hehhe
én • 15:51
te szoktál fázni?
hb • 15:53
télen persze
én • 15:55
akkor hozzámbújhatsz, jó szorosan hogy felmelegedj
na de várjunk csak... ^^
3/2 es vagy
akkor a-a
hb • 15:56
hehhe :DDDDD
én • 15:58
én most megyek
de
add meg a telószámodat, megszerzed azt az egy pontot
meg hát meg kell beszélnünk hogy hova megyünk nyárra
hb • 15:58
nanana
majd beszélünk itt vagy msnen
én • 15:58
hamar elkapkodják a jegyeket
az már késő lesz
hb • 15:59
háát akkor ez van
én • 16:00
hohohóóóóóó, ácsi nemlesz ez
kérem azt a számot, megkapod az enyémet ha tetszik
hb • 16:01
che
én • 16:01
ha nem, akkor te sem kapsz meg
imádok telószámokat gyűjteni, csak úgy elkérem mindenkiét
már van vagy 1000 db
hb • 16:03
nembaj
én • 16:04
akkor kitalálom, gondolatolvasó vagyok ...
30 as
hb • 16:09
én • 16:10
megszakítottad a kontaktot, így nemfog menni
most segíts az első 3 számjegyben akkor
hb • 16:10
20
0620
én • 16:10
ezt eddig is tudtam, csak teszteltelek a 30 assal mennyire figyelsz
hb • 16:11
az előzőt meg amit írtál nem kaptam meg : o
én • 16:11
őő semmi
hb • 16:11
perszpersze
én • 16:11
20 ast írtam
szóval ezzel nem mondtál újat xD
hb • 16:11
utána megkaptam drágaszivem
én • 16:12
ó kicsim, és a következő 3 mi? abból kilehet számolni az utolsó 4 számjegyet is, megmutatom hogy...
hb • 16:13
nem mondom meeeeg
én • 16:13
mert nem is tudod fejből, bleeeeee
hb • 16:15
de tudoom
én • 16:15
nemhiszem... bizonyítsd
hb • 16:16
nem
én • 16:17
ez kerek másfél pontot érne pedig ....
hb • 16:19
akor sem szivem
+k
én • 16:20
ez esetben levonok egyet,
akkor vegyél fel majd msn re, látod a címem
hb • 16:21
:U
én• 16:21
én most megyek már tényleg
szia!
hb • 16:21
okéjó
sziaa
ink írd le az msn-ed majd xD
Összegzés
Nemigazán érdekel a csajozásnak ez a része, belekóstoltam, lehet máskor is belefogok, rendszert nemigen űzök belőle. Nem is tartom magamat jónak benne, bár msn re felvett, és rám is írt azóta már , szóval teljesen szar nem lehetett ez a beszélgetés. Msn zárás, számzárni talán azért nem tudtam mert a gameben volt talán hiba, na meg ismerem ugye a nővérét akinek a faszija az egyik jó barátom, szóval a nem akarta könnyen adni magát idegződés is vastagon benne lehet...
Sok mindent olvastam itt a fórumon, megjegyeztem és gondoltam én is kipróbálom. Ezt a 3 pontos bevezetést Mex egyik sarge beszámolójában olvastam, megtetszett. ennek a keretét azt hiszem végig fent tudtam tartani, és egy jó dolog szerintem. Várom a véleményeiteket, ha esetleg vannak, mit lehetett volna jobban, vagy mik voltak a durva hibáim...
--------------------
#16
Elküldve: April 27 - 14:51
--------------------
#17
Elküldve: April 29 - 10:38
--------------------
#18
Elküldve: April 29 - 11:51
Gondolatok
Negatív gondolatokkal volt tele a fejem délelőtt, amik az egyetemi teljesítményemnek szóltak. Nem tetszik magamnak sem hogy ennyire szarok bele az egészbe, pedig fontos lenne a jó eredmény. Úgy éreztem kezd kicsúszni az irányítása a tanulmányaimnak a kezemből, hogy nincs már idő helyrehozni a lazsálás eredményét. Ez miatt halasztottam is a reggeli gyakorlatomat, erről le kellene szoknom, hogyha ilyen nyomott szar a kedvem inkább be sem megyek órára. Csak rosszabít a helyzeten. 10 re kb letisztázódtak ezzel kapcsolatos elképzeléseim, gondolataim. Onnantól jó volt minden. Bár a délelőtt folyamán említésre méltó nem történt. Délután már inkább. Valahogy megfigyeltem hogyha tele van a fejem mindenféle gondolatokkal, egyszerűen nem történik semmi... miánts letisztázódnak, nyugodnak a fejemben a dolgok, tudok figyelni a külvilágra és szinte mindig van említésre méltó helyzet, szituáció
Történések
Délután a vasútállomáson, ülök egy padon, várom hogy beálljon a vonat amivel hazamegyek. Erre egyszer csak megjelenik a semmiből az a csaj akiről a 2011.04.15. jegyzetemben írok. Ő az akit nem sikerült szám zárnom. A neve Szandra. Nem kellet csinálnom semmit, észrevett, odaült hozzám . A csaj hb 5-5.5 es, és nemigazán az esetem de valahogy szexuálisan ingerel
Összegzés
Érdekes napot zártam, a Szandra úgy gondolom meglehet, csak pár lépés hiányzik tőle. Az Amandáról nem tudok semmit, kellemes meglepetést okozott azzal hogy azután hogy tettem egy picike kis lépést felé egyből nyitott volt és ő is kezdeményezett.... A Szandrával történt beszélgetés alatt igazából nem éreztem semmiféle kényszert, jól éreztem magamat, amit gondoltam azt ki is mertem mondani. Kezd teljesen kiveszni belőlem az AA, bár azért még néha érzem hogy megvan, de jó dolog hogy amikor kell, és tényleg akarom , akkor ki tudom kapcsolni, figyelmen kívül tudom hagyni.
--------------------
#19
Elküldve: April 29 - 13:38
Gondolatok
A tegnapi nap után, úgy gondoltam ha jól csinálom a vonaton megismert lány f-close ig is elvihetném. Kicsit zavart hogy tudom másra nem kell. Nem szeretnék a lelkébe taposni azt próbáltam meg kiötleni hogyan vihetném el addig, és hogyan tudassam vele hogy max egy-két éjszakás kapcsolat jöhet ki ebből...
Történések
Reggel találkoztam a Szandrával, látni kellet volna azt a női praktikát ahogyan megvárt ...
Délután: Szandrácska persze hogy elérte a vonatot amivel én megyek, sőt 40 perccel az indulás előtt már ott volt
Összegzés
Laza, laza, laza
--------------------
#20
Elküldve: May 7 - 20:24
Gondolatok
Nézzük a dolgot egy olyan ember szemszögéből, aki a férfiak oldalára született, az ennek megfelelő elvárásokkal, már a születésétől fogva... Hogyan lesz egy 16 éves kis csicskából, egy érzelmileg instabil, azoknak a kimutatására képtelen, az identitását másokért feladó, mások véleményéből táplálkozó átlagos srácból a 20 as éveire egy öntudatos, saját véleményt alkotó, független, érzelmes -, azokat megjátszás nélkül mutató, mások véleményétől független csak a saját elvárásainak megfelelően cselekvő majdnem felnőtt férfi. Ugyan úgy, mint ahogyan 16 éves korára ezzé a negatív személyiséggé vált. A csalódásoktól, hatalmas hibáktól... A kulcsszó a kitartás. Együtt kellet ennek meglennie. A csalódásoknak és a kitartásnak. A mérhetetlen akarásnak arra, hogy az adott dolgot jobban is megcsinálja, hogy hitte és tudta hogy ha jól megcsinálja akkor eléri a célját amit akart, hogy akarta hogy jobb legyen. Bármennyire is volt depressziós, lehangolt, ott motoszkált benne mindig a vágy, a változtatásra, a változásra. Önértékelés. Beismerni a hibáit, nyitottnak lenni az új dolgokra, merni elkezdeni a 0 ról. Aztán ha mindez megvan, végiggondolta mit hibázott és min kell változtatni, átélni az újabb csalódások tömkelegét, azt a rengeteg szar érzést ami ezt követni, majd elővenni azt amiben nagyon jó. Kitartani. Tudni hogy megtudja csinálni, majd újra önértékelni, végiggondolni mit hibázott.... Évek szükségesek az évek hibáinak a kijavítására, férfinek nem születünk, hanem azzá válunk, nemmásoktól hanem magunktól, a cselekedeteink, gondolataink által. Hatalmas változás. Most jó ember. Akkor kijelenthető hogy 4 éve egy rossz ember volt? Jó-rossz mit jelent ez ? Inkább jobb férfi most, mint 4 évvel ezelőtt volt. És ezáltal jobb ember is mint akkor volt. A jónál jobb. Tehát akkor is jó volt. De most boldogabb, kiegyensulyozotabb. Nagyképű vagy magabiztos? Sokan keverik ezt a kettőt. Magabiztossá ezáltal a fejlődés által vált, hogy tudta honnan jött, milyen úton és ezáltal megjósolhatja hová érkezik. Nemérdekli mások véleménye... mások nem az ő bőrében járnak, nem az ő szemével látják a dolgokat, ha valami jó történik vele nem ők örülnek helyette, mint ahogy nem is ők sírnak ha valami szarul sül el. Nem mások csinálták végig vele azt a sok dolgot, minek köszönhetően most így állhat itt. Mindig saját maga az első, de figyelembe veszi mások igényeit is. Ha a szükség azt kívánja akkor maga elé helyez másokat, de nem hétköznapi szinten. Nem minden egyes pillanatban. Elvárásai vannak, elsősorban magával, majd ebből fakadóan és mértékben másokkal szemben is. Ez a legfontosabb. Csak annyit vár el másoktól mint amennyit magától is elvár. Szabad ember, saját véleménnyel amelyet nem kell szégyelnie vagy titkolnia, a véleményét és az érzéseit bárkinek megmondja, felvállalja. Felvállalja ha hibázik, a tetteiért a következményeket viseli. A csalódásoktól viszont nem lehet megszabadulni. Sokszor elgondolkodtató hogy megérte e ennyit beleölni az egész változásba, ha a végeredmény ugyanaz. A csalódás mindig ugyanaz. Mindegy hogy azért buksz el mert teljesen szar voltál, vagy azért mert egy kis hajszál hiányzott, rosszkor voltál rossz helyen. A bukás mindig egyforma, a rossz érzés pedig mindig ugyanolyan. Változás ide vagy oda, ez megmarad. Hogy miért van ez így? Nem tudom. Talán azért mert az emberben megmaradnak a régi dolgok. Azok a dolgok amiért az egészet csinálja, tovább és tovább. Nevezhetjük ezt szeretetre való vágyakozásnak, vagy hogy az ember szeretni akar, vagy hogy mert jól akarja magát érezni. Azt hiszem mindegyik együtt van jelen. Mint ahogyan mindig is együtt volt jelen. Vannak dolgok amik sosem változnak. A végeredmények azonban legyenek jók vagy rosszak nem ilyenek. A kulcsszó a kitartás. Mindig lesz jobb és szebb.
--------------------





Bejelentkezés
Regisztráció




