Bjoe Naplója Eldöntöttem, ez a változás éve lesz.
#61
Elküldve: August 17 - 19:38
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#62
Elküldve: August 18 - 22:15
Gyümölcsszedésről annyit, hogyha az egy szadista, rohadék boszorkány főnökkel párosul, aki gátlástalanul beveti mindenki ellen a pszichológiai hadviselés teljes arzenálját, és a minimálbért is csak nagy kegyesen, vonakodva akarja megadni. igen szar meló. Ma hagytam ott. Nem szoktam sajnos hozzá, hogy egy darab szarként kezeljenek. Egyetlen pozitívum, hogy tudtam beszélgetni csajokkal ott. De sajnos nem zártam azt, akivel a legtöbbet. De legalább reggel lazán odamentem hozzá dumálni. Egy másiknak meg megmondtam, hogy szexinek találom lol ilyet se tettem még diszkókörnyezet, és pia nélkül.
Aztán családi összejövetel, ahol megint kikészítettem magam lelkileg. Szocializáció magasfoka kell, hogy legyen, én pedig a szokásos formámat tudtam hozni ugye, hogy néha egy-két percet beszélgetek, vagy egy-egy jót odaszólok, pedig úgy szeretnék ezzel a sok általam szeretett emberhez közelebb kerülni. De elsiklok a lehetőségek felett, vagy határozatlan vagyok, és nekiállok antiszockodni, (mintha fáziseltolódásban lennék a körülötttem lévő világgal) miközben apukám elszórakoztatja akármelyik korosztályba tartozó rokonokat, beszélget a lány kuzinommal a pasikról, stb. Ez azért kurva szar. Az okosak állítják, hogy fejlődök, haladok, én is szeretném így hinni, de hát megint olyan kibaszott keserűnek éreztem mindent, most is a Little Wing, meg a csillagos ég az egyetlen kivételek ez alól.
Meg a holnapi nap. Várakozással tekintek rá, mert jó lehet; vagy legalábbis valami kurvajónak az előremozdítója. Meg amúgy is születésnapon legyen vidám az ember, nemde? Bár emlékszem két éve nem voltam az, és tavaly is csak a családom húzott ki, mert egy szerelmi csalódás közepén/végén voltam. Érdekes dolgok ezek.
Meg, hogy muszálynak éreztem leírni. eh elfáradtam....
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#63
Elküldve: August 24 - 14:11
Idézés: bjoe - Dátum: August 15 - 16:21
Ja, nem várod és pont akkor fogod megkapni amikor már eléggé „kőbunkó” leszel és azt hiszed hogy téged ez többet már nem érdekel, mert lyukvadász vagy (és azt hiszed hogy téged ez tökéletesen ki is elégít, és boldog vagy így; pedig nem).
#64
Elküldve: August 29 - 16:07
Egy ideig max gólyabálozni fogok ezután, még mindíg kevés lehetőségem van egy ilyen helyen, ahol javarészt a volt általános iskolatársaim, vagy azok b.női alkotják a partikurvák fő gerincét, amely iskolában nem pont én voltam a májkeldzsekcon...
nagyjából ennyit a nyárról, akkor. Még a hétvégén kéne egyet bulizni, márha elérem akármelyik megyémbeli fórumozót.
Most megint kicsit szarul vagyok, de néhány napja meg aztán mégrosszabb volt, amikoris a hugom leoltott, amikor látta, hogy bejelöltem egy barátnőjét hülyebúkon, hogy nehogy zaklassam, meg terrorizáljam, merthogy én fura meg visszataszító, és nemtermészetes módon viselkedem a nőkkel. Engem nem érdekel, ha az utolsó agyatlan suttyó tetves kis igánygyerek beszól, meg ágakkal dobál, amíg futok a pályán, az sem, ha akármelyik beképzelt kis diszkóskurva elküld a vérbe, de attól a pár embertől, akit magamhoz közelengedek, az ilyesmi kurvára fáj.
Most meg a csajszi, akit elhívtam sétálni, egyszer boldogan beleegyezett, aztán aznap kitért egy (akkor) értelmesnek látszó indokkal, most meg ráírok, és baszik akármit is válaszolni. Na majdcsak talál magának valami izomagyú fasz(i)t, aki kellőképp leszarja....és én meg ne essek vissza abba a negatív világnézetbe, hogy minden nő kurva...
Az van bennem, hogy leszarom a nemlíneális fejlődést, eredményt akarok, így a kamaszkorom alkonyán, 5 vagy hat év magány után megérdemlem, és kész. Persze a világ nem így működik. Szóval szeptembetől szockörfejlesztős-sulis nőzésre fel! yuhú (*nagyadag szarkazmussal).
Nyáron közel nem értem el minden célt, amit kitűztem, de nézzük az eredményeket, hogy valami pozitívat is írjak végre ide:
Volt ugye egy Kclose, sok beszélgetés csajokkal, meg most egy majdnem-randi.
Általában mindennap mentem valahová(eddigi nyaraimmal ellentétben), hol jogosítványhoz ilyen-olyan vizsgákra sorban, hol németórára, hol 1-2 jó kis koncertre , vagy buliba, hol dolgozni, így hamarosan meglesz a pénz a gitáromra, és onnantól semmi meg nem állít, amíg én és a valamikor a nem túl távoli jövőben alapítandó bandám nem leszünk az atyaúristenek a hazai underground-punk-szcénában
Cause what can a poor boy do...except to sing for a rock n roll band?
Külön eredmény, hogy ugyebár el akartam érni, hogy le tudjak futni öt kilómétert egy huzamban végelgyengüléses halál nélkül. Bár lustaságom miatt kicsit kiestem a formámból, pár napja lementem este a pályára, és hopp megcsináltam
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#65
Elküldve: September 15 - 21:26
|
|
V
És let's go!
Eltelt két hét az iskolából. Fura. Az egész környezet. Sajnos nem jut sokmindenre időm, a tanuláson felül, de azért nem is róvom zombiként a folyosókat, szünetekben mint régebben. Ezt leginkább a szűk baráti körömnek köszönhetem, akik a legjobb fej emberkék az egész világon. Hálistennek vannak most már csajismerőseim is bőven(jó; páran), de nem azon a szinten, hogy mondjuk közös programot szervezzünk, leszámítva ha amúgy is mennénk teszemazt ugyanarra a koncertre.
Ezévtől tagja vagyok a színjátszó körnek. Ez azért jó, mert egyrészt érdekel az ilyesmi, szoktak ilyesmi tevékenységért ösztöndíjat adni, valamint rengeteg színházi gyakorlat betudható szociális, kommunikációs, improvizációs, vagy beszédgyakorlatnak is, amire nagy szükségem van. Hja, és több mint háromszor annyi csaj van, mint srác, és közvetlenebbek a munkakapcsolatok, mint az énekkarban voltak, amiből szintén nem léptem ki, csak szüneteltetem.
Nem vettem rá magam az utóbbi időben nightgamere. De a helyi gólyabálokat megérdeklődöm, mikor lesznek. A legutóbb kcloseolt csaj is épphogy csak elmúlt tizenöt, pedig többnek néztem. Talán Déhávé náluk, hogy időközben ilyen vén szamár lettem, tudja fasz.
Egyéb: Megérkezett a gitárom! Egy gyönyörű Stratocaster-copy. Majd őszi szünetben lesz időm dolgozni a dalaimon, meg továbbképezni az egyenlőre még felszínesnek mondható tudásomat ezen a hangszeren.
Per pillanat megint pozitív vagyok, és elszánt, persze ez csak a pillanatnyi hangulatom, ami nagyon ingadozó. Lehet, hogy holnapután már romokban heverek a depressziótól; az egyetlen dolog, ami mindenképp elmondható rólam, hogy egy igazi Rolling Stone (magyarul: nyughatatlan) vagyok. Amíg el nem érem a kitűzött célt, én sosem adom fel, csak folyton megakadok egy ponton, ez nem is pont motivációhiányra vezethető vissza, azaz csak bizonyos szemszögből. Eleve úgy voltam ezzel az egész puáskodással, hogy erre én egy Budapesthez hasonló környezettel a hátam mögött vagyok képes, hogy maximális erőbedobással űzzem. Ez az egész kis mikrokörnyezet, már túlságosan belémégett a társadalom agyambamosott szabályaival. Még szűk tizenkét hónap, addig természetesen továbbra is azon vagyok, hogy fejlesszem a kommunikációs képességemet, és barátnőt szerezzek, de az, hogy direkt coldapproacholgassak Zeg utcáin, sajnos nagyon nem tudott belekerülni a realitásomba. Tehát Onlinegém, sulis szocializálódás, meg gólyabálok. Meg persze a sok egyéb tanulós, és annak a peremén levő elfoglaltság. faxa, de sajna továbbra is inkább mélyalvás, várakozóálláspont, vegetáció meg mental masturbation az egész.
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#66
Elküldve: September 20 - 14:28
Sulis szocializásió ma mélyponton volt. Pedig hát be kéne kalibrálódnom ebben az évben, nehogy egyetemen is antiszoc legyek. De a mai nap...Agyilag lefullasztanak a követelmények, de nem is ez az igazi hiba, hanem még mindíg közbeszól az egóm, azaz a semmit védem. Azt ami egy év múlva lófaszt nem fog számítani. Csak az fog, hogy én hova jutok el magammal.
Ezzel szemben ma még mindíg nem mertem a pillanatban, amikor lehetőség volt ilyen dolgokat megcsinálni, mint beszélgetni csajismerősökkel, megkérdezni dolgokat tanároktól, vagy éppen partnert keresgélni szalagavatós tánchoz. Ezzel a dologgal megint rábasztam a nagyjából fiúosztály+amúgy is kevés csajismerős kombóval. De pont mivel ma már fizikai tűneteit is észleltem az elkenődöttségnek, és a problémát is azonosítottam, elhatároztqam, holnap megcsinálok MINDENT!!, amitől már vagy egy hete fosok magamban fölöslegesen.
Elhatároztam, hogy szünetek helyett itthon fogok csak baszakodni a tanulással, házival, vagy esetleg a semmittevős kamuórákon. Ha már megszabadultam, vagy legalábbis adtam egy nagyot az egós elmémnek, akkor jöhet a kommunikációs fejlődés. Fel kell írogatnom magamnak cetlikre, hogy mi érdekes történik velem, illetve, hogy kivel miről beszélgetnék szívesen, mert az ilyen dolgok nehezen jönnek elő, ha valaki hirtelen szembekerül velem a folyosón, aminek az eredménye egy erőtlen szia lesz, amit sokszor meg sem hall az illető. Csinálhatnám az egésze magasabb hangerővel, gesztikulációval, vállérintéssel, ilyesmi. Hangtónusomból is mostanában unott gépies lassú fos lett
Talán ha a vezetés, és a nyelvvizsga lemegy több energiám lesz. Nem mintha most olyan sokat beléjük ölnék, csak bassza az agyam, hogy ott lógnak a levegőben.
Életstílusról: Koncerteken vagyok ott a városban, bulikban nem annyira. Ritkán van másokkal iskola után szervezett mászkálás/italozás, de pl. ott van a színjátszókör. Futás rendszertelen. MA lemegyek, de télen sajnos majd abba fogom hagyni, mert nagyon nem bírja a szervezetem a hideget.
Gitározni, zongorázni, heti feladat a Stoogestől a Serach&Destroy, és Ray Charlestól a Messaround megtanulása. Ne épp egy könynű darab egyik sem.
O.game: Badoon irogatás van, de eddig még msnre sem tudtam átvinni senkit.
Olvasni, hát már nem olyan sok infót nyújtanak a könyvek, max motiválnak. Átrágtam magam nemrég a Badboy lifestylon, nem értem miért durvázzák le sokan, csak egy összfoglaló (viszont talán a leg tökéletesebb összefoglaló) a gémről. Most párhuzamosan olvasgatom a Double your datinget, a Sex god methodot, meg a mode onet, amit bár jól beszélek angolul, helyenként nehezen tudok csak értelmezni. Ha valakinek megvan magyarul, elküldhetné.
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#67
Elküldve: September 21 - 19:42
Idézés: bjoe - Dátum: September 20 - 15:28
Igen, ez egy jól hangzó indok. Csinálnám most, de nincs elég időm/energiám/pénzem. Pedig később sem lesz sokkal több. Mert mindig van valami, ami elviszi az időt (legrosszabb esetben a semmittevés, de azzal is ugyanúgy elmegy a nap és a végén csak arra jössz rá hogy basszus vége a napnak és ma sem csináltam tulajdonképpen semmi értelmeset/hasznosat/említésre méltót). Amúgy meg a második mondatoddal magad cáfoltad meg hogy az első valódi ok lenne (inkább csak indok). Azaz tudod hogy nincs ez így jól, viszont kényelmesebb gyártani egy indokot vagy ráhúzni egy kézenfekvő dologra és azt állítani be igazi okként. Ez félig lustaság, meg amit te is írtál, hogy egovédés. És még mindig érvényben van a mondás, hogy ha nem mered megégetni magad, ha nem mersz kockázatot vállalni, akkor nyereség sem lesz, a lehetősége sem lesz meg (mert nem adod meg magadnak) annak hogy kizökkenj a jelenlegi semmilyen, színtelen-szagtalan állapotból. Amit nyilván nem kedvelsz annyira és nem vagy benne boldog teljesen, mivel akkor nem éreznél késztetést hogy csak jó lenne változtatni rajta.
A dolgokat amúgy jól átlátod, tehát sokakkal ellentétben te legalább már tudod hogy milyen problémát kell orvosolnod.
#68
Elküldve: September 23 - 18:43
És maga a kommunikácis fejlődés, sémák felismerése, ha az ilyen formában lehetséges egyáltalán, még csak ez után jönne!
Még szalagavaóra sem találtam még partnert, még nem írtam le a dolgot, de lehet nem lesz az egészből semmi. Basszus, volt aki elutasított, de pl. olyat is elkövettem, hogy tököltem, tököltem, hogy jajj most ott van vele egy csomó másik hülye picsa,(akiket meg egyébként nem tartok semmire, szal nem is értem magam.), meg hasonló bullshit kifogások, félelmek, halogatás; mígnem az amúgy full antiszoc csaj kért fel (!) valaki mást.
Basszameg, de szégyellem magam...
#69
Elküldve: September 28 - 18:33
Egyébként egyik este ténleg elhittem azt, hogy én össze tudok szedni nőt. Mármint csak feküdtem az ágyon, és hopp bekerült a realitásomba. Ez nem olyan dolog, amit az ember tudatosan befolyásolhat; de amikor ugyanez megtörtént a dancefloorkáklózzal kapcsolatban, egy hónapra rá valóság lett. A vonzás törvénye sztem ott jön be a képbe, hogyha elhiszi az ember, "méltónak" tartja magát az egészre, akkor megtesz olyan dolgokat is, amik ezt elősegítik, és amiket amúgy nem tenne meg.
Talán épp ezt a leányzót sikerül, talán mást. Talán hévégén majdnemnightgémen ismerek meg valakit. Nem tudom, de az biztos, hogy haverral szétkapjuk a várost, mert olyan event várható, ami évente kábé csak három alkalommal: PÁNKROKKKONCERT!
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#70
Elküldve: September 28 - 18:49
Idézés: bjoe - Dátum: September 28 - 19:33
Ettől ne félj, 2 mondat után kiderül hogy ő-e az a lány akivel táncolni akarsz.
Amúgy ha kijársz terepre, emberek közé ahol nők is előfordulnak szép számmal, akkor borítékolható hogy előbb-utóbb belebotlasz valakibe aztán nincs megállás. Ehhez viszont előbb meg kell adni magadnak az esélyt (vagyis hogy elmész társaságba szórakozni).
Az hogy ki mikor megy el, fejleszthető és befolyásolható kis gyakorlással. Majdhogynem ez is fejben dől el amúgy.
#71
Elküldve: September 29 - 18:29
Beszéltem a csajjal, akit elhívtam táncolni. Visszamondta, mondván, hogy az osztályfőnökének nem tetszik az ötlet, mert hogy túl fiatalnak tartja az ilyesmihez, a csaj meg nem akarja, hogy csesztesse.
Na jó, mondom lesz egy érdekes hangvételű beszélgetésem a fazonnal, ha már ilyen sekfej. Érdekes is volt. Tök lovagiasan kiálltam a lányért, mire az említett ofő értetlenkedve azt válaszolta, hogy erről ő nem is hallott. Kérdés: hogy lehetek ennyire balfasz, hogy még nyolcmilliomodszorra is eljátssza velem egy csaj ugyanezt?
Felelősségre vontam, nem haragosan, inkább nyugodtan, fölényesen, amire kibúvott, hogy nagyon ciki az igazi ok, és hogy nem akarja ennyi ember előtt elmondani. Ragaszkodnom kellet volna ahhoz, hogy nem érdekel,de sietnem kellett, ugyhogy ráhagytam. De azért holnap kíváncsi leszek.
Legjobb lehetőség: annyira megilletődött, hogy egy ilyen szép szál legény egyáltalán hozzászólt, hogy inkább visszatáncolt az egésztől, mert nem tartotta magát méltónak. NAjó, álmodik a nyomor, ezt én sem gondolom teljesen komolyan. illetve reménykedek benne csak nem ennyire sarkítva megfogalmazva, csak nekem a nehéz időkben mindenbe muszály egy csepp szarkazmust belevinnem, másképp már ezerszer leugrottam volna a TVtoronyból. Amúgy arra tippelek, hogy csak hirtelen nem tudott normális hazugságot kitalálni, aivel megmagyarázhatná, hogy miért nem tart vonzónak. Persze ki tudja. De az biztos, hogy nem leszek vele kedves, mint eddig kábé bárkivel. ILyenkor akkora-de akkora löketet kapok, hogy végre bunkó lehessek. És nem érdekel ki mit mond, az egész női nem lecsökken a szememben, mert egy dolog ez a balfasz dominanciafüggőségük, de akkor legalább ne lenne az összes egy szarkavaró kamugép emellé. Mielőtt még a sok okostojás megint elkezdené, nekem, aki ugy látszik csak nem tudja levetkőzni az Ultimate NiceGuy szerepét, még mindíg kb. az a bunkó, amit ti dominánsnak hívtok.
azt is tudom, hogy nem szabad túl előre, sokat beleérezni egy dologba, de ez ellen én nem tudok tenni, sőt egyre rosszabb a magány miatt, ha csak teljesen le nem tompulok érzelmileg. Keserű dolog, megintcsak.
Most szarok a nő nélkül is történő belső megelégedésre is.
először HBB-Bunkó vagyokot akartam beszúrni, de akkor rátaláltam erre...
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#72 Vendég_nefelejcs_gergő_*
Elküldve: September 29 - 19:23
Ezzel nem nyertél, de tanultál. Next!
#73
Elküldve: September 30 - 15:18
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#74
Elküldve: September 30 - 16:52
Ha én minden ilyet magamra vettem volna, akkor már emoba nyomnám és az ereimet vagdosnám vagy visítoznék a fórumon hogy öngyilkos leszek blabla.
És igen, ha kurvára nincs társaságod akkor egyedül kell nekivágni az éjszakának. Volt olyan időszak hogy az istenért sem tudtam rávenni még a saját öcsémet(!) se hogy jöjjön velem bulizni, pedig szokott ő is (néha még többet is nálam). Ezen felspannoltam magam és azt mondtam: bekaphatja mindenki, engem ez nem fog kizökkenteni és egyedül is elmegyek bárhova. Nem vagyok összenőve senkivel, ettől én még érezhetem jól magam. Persze az elején még kicsit fura a dolog, később viszont én már baromira élveztem és mostanában hiába megyek társasággal, rövid időn belül önállósítom magam és „meghódítom” a helyet. Pl. legutóbbi partyból 1-2 számtól eltekintve nem is emlékszem hogy milyen muzsikák mentek, mégis jól szórakoztam. Pont azokból a kiruccanásokból kerekednek a legjobb esték, amiken csak felhőtlenül jól akarsz szórakozni. Ha rád van írva hogy jó a kedved és életvidám vagy, akkor szabályosan vonzod magad köré az embereket. Javaslom hogy hagyd a picsába az agyalást, én is azzal csesztem el sok időt az elején.
Amúgy sokszor látom hogy vágod te a lényeget, mert szinte magad írod le a probléma után a megoldást is (vagy a helyes hozzáállást), csak ne hagyd hogy az ilyen jelentéktelen dolgok kizökkentsenek.
Na jó koncertezést!
#75
Elküldve: October 1 - 15:55
Szóval beléptem a klubba, és nini, ott egy ismerős csaj a barátnőjével. Közös hang nagyjából egyből megvolt. Pasija mind2nek ott volt, de csak nagy ritkán jöttek oda. Nem tudom, egy kapcsolatban akkor ez a sztenderd, hogy ha elmegy egy pár szórakozni, akkor félórákig leszarják a másikat?! Ez miért jó bárkinek is?
Na mind1 jó hangulatú beszélgetés, aztán otthagynak, mert megláttak valami másik ismerőst. Ez egyébként töbször előfordult, mint kb. egyetlen de sztem nagyon negatív jel részükről. Na mind1, utánna a pulnál beszélgettm pár percet, egy csajjal, aki három-négy évvel volt fölöttem általános iskolában, és kb. még soha egy szót se. De ha már időközben rosszarcú rockerek lettünk, és a karszalagja alapján ugyanazon a feszten volt ott, mint én, akkor miért ne? Két három perc után ez is behal, nagyobb baráti társaságban van.
Két előző csaj közben egy nagyobb társaságba csapódik, ami nagy vonalakban a faszijaikat, és azok haverjait tartalmazza. Egy percig ácsorgok ott tehetetlen, aztán megkérdezem a most megismert csajt, hogy leülhetek-e mellé. Innentől kábé fél órát besélgettünk. Iszonyat jó fej volt. Kicsit talán sok volt, hogy kb. rám zúdíotta a teljes élettörténetét, de nem baj. Sok témát kitárgyltunk. Mivel a barátja ott volt az asztal túl végén, nem nyomultam rá, enélkül sztem azér lett volna esélyem. Nem stimmelt köztük minen száz százalékig, de a srác amúgy jó fejnek tűnt. Annak is kell lennie, ha kb. tizenöt évesen összeszedett egy két évvel iősebb csajt, és nem is akármilyet. Én is előadtam egyébkén gondjaimat a világ működésével kacsolatban. Eléggé egy hullámhosszon voltunk.
Ez után kezdetét vette a közel két órás ír-punkrockőrület.
Ugrabugra, közepesen hardcore pogó, és persze a kedvencem, amit külön Paddyn szoktam csinálni, a helyenként seggfogással, és emeléssel tarkított ugrálós kamuírnéptánc. Behúztam jó pár nőt, készséges volt mindegyik egészen a számok tapsoltatós részéig, utánna már csak akkor jöttek, ha megint előlről kezdtem az egész behúzás dolgot. Kicst fura gépies dolog lett volna. Nem keltettem bennük élénk vonzalmat, nem keltettem bennük élénk vonzalmat. Kész. Két barátném sem úszta meg amúgy ezeket, sőt nekik még ölelés, és nyakbavétel is kijárt.
Az újdonsült kedvenc számom alatt, mely a belső fájdalmak ellenére történő kitartásról szól, felugrotam a színpadra, és együtt énekeltem a refrént az énekessel.
Még ugyanezt eljátszottam eg a terem szélén ácsorgó rózsaszínfejű punkrockhercegnővel. Olyan szép volt...:') Ő is jött, bár egy fokal kevésbé készségesen.
Koncertnek vége, mindenki tiszta víz, és fáradt. Csajok rohannak ki, velem nem igazán foglalkoztak megint én meg futok utánnuk, mert nekem azonnal mennem kell, elköszönök puszi-puszi, puszi-puszi, egyik barátjával kezezés, és hulla voltam, de egy igen feldobott hulla. Ma meg szüret volt...fárasztó.
Azért ez egy egész jó hangulatu lezárása volt életem egyik legszörnyűbb hetének. Ez a csaj amúgy Bp. mellett lakik, de fel szeretném venni vele a kapcsolatot, csak ahhoz először a barátnőjétől kell megkérdeznem a nevét.
Jövő hétre konkrét terv, hogy a tanulás részét túlélem, az emberekkel meg szuperszociális leszek. Ez biztos kurvára nem érdekel senkit, de puszta belefásultságtól már egy hete nem vertem ki, meglátjuk motivál-e a nőzésre
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.
#76
Elküldve: October 1 - 19:04
Idézés: bjoe - Dátum: October 1 - 16:55
Őőőőőő, kit érdekel? Azt már nem hozod vissza. Az előtted álló sok év viszont csak rajtad múlik hogy hogyan alakítod. (megjegyzem, ha én is ezt számolgatnám, akkor talán sokkalta szarabb helyzetben lennék nálad) És ez itt a lényeg. Meg amúgy is: házasságig kell kiélni magadat, nehogy akkor gondolj bele gyerekkel meg feleséggel hogy ez neked kimaradt. Mert abba aztán tényleg ijesztő és fájdalmas lenne belegondolni...
#77
Elküldve: October 5 - 21:16
Game most badoon indult be nagyon. Eddig is kaptam két hetente egy hármas adagot, aki csevegni szeretne velem, de ezek rendrebefulladtak. De most megcsináltam ugyanazt, ami tavaly az iwiwről juttatott el egy randihoz: Végigklikeltem a környéken mindenkit a tetszik-nem tetszik programmal, a közös találatoknak pedig írkálok, és jól reagálnak. Az egyik csajszi épp ma kvázi fészbúk zárt engem
Lesz ebből csapatás. Meg most rászokok erre a rokkerklubbra a városban. Gólyabálokra, hát a saját suliméra, meg a közös városi dizkósra biztos megyünk, többit majd meglássuk. Most szombaton megint falusidiszkózhatnék, lesz Kozmix. (bazdmeg
Sokat gondolok mostanában a Kanizsai élményeimre. Arra a szociális életre, ami ott volt...egyszerűen hülye voltam, hogy nem ott lógtam folyton a nyáron. Adott lett volna a tiszta lap, amire úgy ácsingzom.
De előre kell nézni. Colába még biztos megyünk, csak ugye azt is leszervezni...talán ha a jogsi meglesz, mehetek autóval.
Úgy döntöttem máshol folytatom a naplóm tüzetesebb írását, ennek egyetlen oka, hogy az említett fórumról, (talán így név nélkül nem bannolnak ki..
Na legyetek jók!
--------------------
http://forum.pua.hu/t2811-dupla-kclose <--Első Kcloseaim, jelenleg tanácsot kérnék a folytatással kapcsolatban.





Bejelentkezés
Regisztráció


