Sambop's Journal
#1
Elküldve: November 2 - 17:56
Igazából még májusban, egy Roccoval töltött estén döbbentem rá (ezúton is köszönöm neki), hiába tudok mindent elméletben, a gyakorlatban akkora AA-m van, hogy esélyem sincs kihasználni. Sőt annyira zavarba jöttem, hogy még maga Rocco jelenléte is zavart. Hihetetlenül jószándékú egy PUA, de számomra akkor is egy idegen, és bár nem arról szól az egész, hogy bizonyítsak neki vagy bárki másnak, mégis leblokkoltam. Azóta azért javult a helyzet, de akkor is érzem, hogy nincs meg az az alap, amire építkezni lehetne. Szóval egy megoldás van. Következetesen (minden nap) és egyedül (tehát nem hagyatkozni a barátokra) nekikezdeni a sarge-olásnak, a lehető legprimitívebb módon. Eddig erre egyébként nem akartam „lesüllyedni”, mert az indirekt módszer nekem nem jön be, olyan idegen tőlem, de ha ez kell, hogy feloldódjak, hát legyen.
November 1.
Felkészülés a „nagy útra”, ráhangolódás, state pumpálás. Közben tudatosítom magamban, hogy igazából a külső ingerek (pl. bulizós zene, film, ami jó kedvre derít) önmagukban semmit sem érnek, hiszen – mint korábbi tapasztalataim mutatják – a gátlásaim, félelmeim bármikor elsöprik őket. Ezért sarge-olás közben valami erősebbre kell támaszkodnom, ami mindig ott van: MAGAMRA. Pontosabban nem is kell, hiszen mondjuk ki, bátran támaszkodhatom. Persze ez nem újdonság, rég tudom, de azért pontokba szedve is leírom, hogy jobban rögzüljön.
Alapelvek:
1. Nem érdekel, mit gondolnak mások, magamnak élek, a reakciók lényegtelenek.
2. Nem szorulok másokra, ezt nekem kell megoldanom; bárhol vagyok, jól érzem magam.
3. Nem várok a megfelelő pillanatra, én adom meg a kezdőpillanatot.
4. Vagy nyerek, vagy tanulok! (Túl találó ez az idézet.)
5. Nem az eddigi viselkedésem határozza meg a jelenbéli viselkedésem.
November 2.
Az elvárásokat, illetve a mai feladatot minimálisra veszem, hiszen az elmúlt két sarge-olásból is látszik, hogy még a megnyitással is gondjaim vannak. A mai cél tehát egy, azaz egy darab megnyitás, a lehető legsemlegesebb módon: egyszerű útbaigazítást kérek egy lánytól. A vicc az, hogy bármikor odamegyek bárkihez, ha valóban meg akarok tudni valamit (pontos időt, utcát, zenekar nevét stb.), de ha tudom, hogy valójában más terveim vannak a lánnyal, lefagyok. De nem ma!
Szóval miután a belvárosban végeztem a dolgommal, gondoltam ideje nekikezdeni a nagy műveletnek. Meg is láttam két HB7-est, az egyik épp bement egy kisboltba, szóval ideális helyzet a másik megszólítására. Mégsem tettem. Mert minek? Mit érek el vele? Hát semmit. És tényleg, a valóságban semmit nem értem el, hisz szó nélkül elmentem mellette. Szép volt sambop, ideje összeszedni magad. Busszal haza, s ahogy terveztem, előbb leszálltam, hogy a közeli főiskola környékén végrehajtsam a küldetést. Az első értékelhető nőt, aki szembejön, megnyitni. Csak ez lebegett a szemem előtt. Szerencsém van, egy HB8 közeledik. (Alatta nem látom értelmét a sarge-olásnak, elég sokra tartom magam, pedig a gyakorlatban igazán alján vagyok a PUA-ságnak). Megnyitom, útbaigazítást kérek (Tud-e erre egy netkávézót? Nem, nem tud.), mission accomplished. Nem nagy ügy ez, mégis hülyén érzem magam. Az a tudat, hogy a feltett kérdés szempontjából teljesen feleslegesen szólítottam meg, és ÁTLÁTHAT RAJTAM, teljesen elbizonytalanított. Ilyen félénken még nem beszéltem nővel, pedig ha igazából tettem volna fel a kérdést, még akár el is hülyültem volna vele. Fura dolog ez, de nem agyalok rajta, csinálni kell. A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#2
Elküldve: November 3 - 03:00
sok sikert!
--------------------
assume attraction
assume rapport
#3
Elküldve: November 3 - 20:28
November 3.
Mostantól megpróbálok rövidebb lenni, mert az ilyen nüansznyi történéseket tényleg felesleges túldimenzionálni. Helyszín belváros, cél a napi egy nyitás. Hosszú ideje sétálok, de nem igazán jön értékelhető HB, csak őszes nénikék grasszálnak a placcon. Egyszercsak kiszúrok egy tényleg helyes feketét, épp egy pasival beszélget, de hát kit érdekel, elvégre indirekt leszek. Megszólítom őket, de még végig se tudom mondani a mondókámat, elhajtanak, hogy MOST NEM. Aztán szenvedélyesen vitatkoznak tovább. Igen, ezt előbb is észrevehettem volna... Hát jó, akkor nézzünk egy másikat. Ugyanúgy egy vegyes set jön szembe, tulajdonképpen ők is megteszik. Útbaigazítást kérek, megadják, remek. Hazafelé érzem, kevés lesz ez, "tisztán" is kell még egy lány. Utolsó utca, nem jön más, csak egy HB4. Annyira nem érdekel, hogy az valami félelmetes, de a fejlődésért mindent. Magam is meglepődöm, milyen elképesztő nyugalommal rendezem le, és igazából nem tudom, hogy azért, mert csak egy HB4 volt, vagy mert nem volt körülöttünk tömeg, amely sasolt volna minket (vagyis amiről azt hiszem, hogy sasolt volna minket). Utóbbira tippelek, úgyhogy kicsit komolyabban kell magamévá tennem az első alapelvet.
Hát ez is hosszabb lett, mint kellett volna, de majd legközelebb.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#4
Elküldve: November 4 - 18:39
No hát ma is teljesítettem a küldetést, ezúttal egy kivételesen helyes, olyan barátnőnek való barna volt a target, mégsem vagyok elégedett. Úgy érzem magam, mint valami idióta. Elvégre ha tényleg szükségem van valamire, vagy el akarok intézni valamit, semmi problémám nincs a társas interakciókkal, sőt általában még jól el is cseverészek az emberekkel. Ez az útbaigazítósdi viszont iszonyat gáz. Mint valami retardált, szociálisan analfabéta rovom az utakat, és görcsölök rajta ahelyett, hogy csak elengedném magam. Van egy olyan érzésem, hogy ezen én már tényleg túl vagyok, csak felesleges problémát csinálok belőle. Szeretem, ha van értelme a dolgoknak, ha tényleg az igazi szándékomat kell kifejezni az adott pillanatban. Ahogy Tim mondaná a Flawless Naturalból: intent. Úgyhogy lehet érdemesebb volna visszaállnom nightgame-re, ahol adja magát a direkt megközelítés. (Daygame-ben azért még durva lenne a direkt.)
Ettől függetlenül nem állok le a nappali nyitásokról, mivel korábban elhatároztam, hogy legalább egy hónapot végigcsinálok belőlük (ezért is kezdtem inkább naplót, hogy esélyt se adjak a feladásnak). Elvégre még azzal is beljebb vagyok, mint ha itthon a négy fal közt tömném magamba a különféle PUA-anyagokat. Nem okosodni akarok, hanem tapasztalatokat szerezni.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#5
Elküldve: November 5 - 01:04
Nagyon pozitív, hogy elkezdtél naplót írni! Egy tanácsom lenne csupán. Iszonyat gáznak érzed ezt az útbaigazítós kérdést, amit meg is értek, mert ugye nincs mögötte igazi érdeklődés. Szerintem segíthet ez a módszer: Ha mondjuk elmész a városba venni dvd-t, vagy papucsot, vagy bármit, amire éppen szükséged van, ne olyan helyre menj, amit ismersz, hanem valami totális ismeretlen környékre. Csajok ott is lesznek, és mindjárt őszintébb lesz a kérdésed.
--------------------
[/i][/b][/color][/size]
#6
Elküldve: November 6 - 02:07
November 5.
Sikersztori. Hála a direkt game-nek. Kb. fél 11-kor érkeztem az Morrisons 2-be, tele AA-val, bár ma eszembe ötlött a felismerés: nem elfogadni kell az AA-t (ahogy azt tanácsolják a guruk), hanem megpróbálni minél jobban kiélvezni (legalábbis nekem inkább ez vált be). Elvégre az AA olyan mint a shit test. Azt jelzi, hogy jó úton vagyok, hogy elértem addig a pontig, ahonnan már csak egy kis (megfelelő) lépés kell a sikerig. Hülyén hangzik, de egyszerűen igaz: örülni kell az AA-nak. (Végülis ez hasonlatos a guruk által hangoztatott "hagyd elhatalmasodni az érzést" dogmához, de számomra ez a felfogás többet hozott).
No de a lényeg. Elsőként körbefutkároztam a tánctereken, mert nem nagyon találtam számomra komfortosan elhelyezkedő seteket. Hol egy nagy baráti társaság állta utamat, hol pedig rossz pozícióban táncikáltak a lányok. Gyorsan elillan a bátorság, ha nem úgy történnek az események, ahogy én azt előre elképzeltem. Épp a kis új teremben vágtam át, amikor a falnak dőlve találtam egy lányt. Előadtam a "Tudsz táncolni? Akkor gyere!" műsort, kiderült tud salsázni is, de sajnos végül kimentette magát azzal, hogy a barátnőjét várja. Én hülye erre békén hagytam, pedig simán mondhattam volna, hogy ADDIG táncoljunk.
Vissza a nagyterembe, áll a sor, kinézek egy HB7-et, odamegyek, eljátszom megint a fenti slágert, de szerintem max. annyit hallott belőle, hogy tánc, és már dörgöli is a hátsóját az enyémhez. Kapva kapok az alkalmon, hisz elég jól táncolok (azért is erőltetem a dancefloort), megpróbálom pörgetni-forgatni, de akkora a tömeg, hogy lehetetlen. Idővel megkérdezi a nevem, megmondom, majd felhívom a figyelmét, hogy ma van a névnapom. Gratulál, mire én kierőszakolok egy puszit tőle. Átviszem egy másik terembe, közben érzem, hogy simul, fog ahol tud, remek, ebből nclose lesz. A retroban kicsit leül a hangulat, ugyanúgy tömeg van, semmit nem tudok mutatni a tánctudásomból, és ez le is lomboz rendesen, olyannyira, hogy sokáig beszélgetni sem tudok vele. Látom, ha nem lépek, ebből semmi nem lesz, úgyhogy felteszem a jolly joker kérdést, amit egyébként csak előzetes kvalifikáció után szoktam bevetni.
- És egyébként mennyire vagy művelt? (Ez egy olyan hülye kérdés, hogy lehetetlen értelmeset válaszolni rá, viszont elég kemény ahhoz, hogy hülyén érezzék magukat, ha nem válaszolnak valami okosat. A megfelelési vágy most is diadalmaskodik.)
- Hát...ööö...az attól függ, mit nevezünk műveltnek... (Jó látni, hogy próbálkozik.
- Ez csak félmegoldás, de ha ezt rendesen megválaszolod, akkor megemelem a kalapom. (A végét jobban is kidolgozhattam volna. Valami ötlet srácok?)
Persze nem tudott olyan okosat mondani, viszont innentől újra felizzott egy kicsit a levegő. Beszéltünk mindenféléről, igazából nem is emlékszem rá igazán, különösen, mert elég AFC-szagú témák voltak (suli, hobbi, lakhely). Ennek ellenére eléggé megeredt a nyelve (valószínűleg mert ezeket a témákat is eléggé inteligensen tálaltam), mint aki komoly energiát fektet a beszélgetés továbbvitelére. Később aztán a tánctudásával ugrattam (sokszor nem azt tette, amit én levezettem neki, nehezen is találtam meg vele a ritmust):
- Látom, nem megy olyan jól a tánc, de majd máskor, más helyen megtanítalak minden apró fortélyra, - majd a fülébe súgva - és most nem a táncra gondolok.
Meghökken, de állom a tekintetét, majd megszólal kacéran:
- Te sem ismered az én tudásomat.
- MÉG - mondom ellentmondást nem tűrően.
- Helyes válasz - válaszol kajánul.
Ezt követően még dumálgattunk valamiről, majd elkértem a számát, amit csak egy feltétellel adott meg: ha nem hívom hétvégén, mivel mint kiderült, komoly kapcsolatban van. Erre mondtam neki, hogy nem szeretem a feltételeket, akkor hívom, amikor akarom. Itt erre még mondanom kellett volna valami frappánsat, amivel megerősítem a kontrollt, de nem sikerült, úgyhogy AFC-szerűen lezártam azzal, hogy végülis kivételt tehetek, úgyhogy írja be a számát. Ja igen, meg közben felhozta, hogy nem szokta megadni a számát. Válaszom: de ez most egy különleges alkalom. Nem voltam valami frappáns, de már le akartam zárni az egészet, és végülis sikerült.
A tanulság, hogy nem szabad túlnyújtani a game-et, és jobban fel kell készülnöm verbálisan, mert sok volt az üresjárat, ami könyörtelenül megöli a vonzalmat. Annak viszont örülök, hogy ha csak időlegesen is, de sikerült kihoznom magamból a naturalt. Régen biztos nem játszottam volna el az utolsó párbeszédet, pedig iszonyat vonzó tud lenni, és ami a legfőbb: zsigerből jön, azt mondom, amit gondolok, aztán kezdjen vele azt a másik, amit tud. Nincs is ennél felszabadítóbb érzés a világon.
Természetesen minden véleményt, kritikát szívesen fogadok, ne kíméljetek, fejlődni akarok!
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#7
Elküldve: November 8 - 12:09
November 6.
Becsülettel megvallom, kihagytam ezt a napot. Az előző napi siker után olyan jó volt eltelni magamtól, hogy inkább belefeledkeztem a családi, baráti idillbe. Pedig nem szerencsés dolog bármilyen indokkal is megszegni a tervet, mert ez általában olyan fogadalmakkal szokott folytatódni, hogy akkor másnap 2-t, vagy harmadnap 3-at nyitok - míg végül el nem telik egy hét nyitás nélkül. Tilos ezt játszani, még ha most már tudatosabban is állok az egészhez, s nem hagyom elfajulni a dolgokat. Két dolog azért feloldja bennem ezt a belső konfliktust: a statisztika kedvéért be tudom számítani az előző napi blownoutot, és a haverommal a moziba menet teljesen jól elhülyültem a pénztároscsajjal. Tudom, nem igazi cold approach, mert adja magát a helyzet, de pont ezért sokkal természetesebb.
November 7.
Egyéb elfoglaltságaim miatt majdnem eltelt az egész nap nyitás nélkül, gondoltam majd este bepótolom haveri sörözgetés közben. A buszra azonban sokat kellett várni, így ismét adta magát a helyzet, s megszólítottam egy... khm, hát igen... egy középkorú nőt. Nem HB, de más nem volt ott, és egyébként is kit érdekel, hiszen formálisan teljesen jól elbeszélgettem vele, így ismét bebizonyosodott, hogy nem kell annyit görcsölnöm az egészen, jön ez magától, ha tisztességesek a szándékaim (intent). Értsd: hiába volt indirekt a megközelítésem, tényleg meg akartam tudni, hogy mióta vár a buszra. Úgyhogy ezennel revidiálom az indirektről alkotott nézeteimet, működhet nálam is, csak éppen kizárólag "szituációs játék" esetén, nem pedig előre gyártott openernél. Érdekes egyébként, hogy őszinte srác vagyok, de sose gondoltam volna, hogy ennyire fontos nekem az intent, illetve hogy ez hiányzott nekem éveken keresztül (a változáshoz szükséges akaraterő mellett).
Az est fénypontja mégsem ez volt, hanem hogy amikor éppen világmegváltó gondolatokkal traktáltuk egymást a pubban, egyszercsak angol lányok szólítottak meg minket, s ültek le közénk. Nem mondom, hogy kizárólag miattam, a két natural haverom megjelenésének, kisugárzásának bizonyára nagyobb szerepe volt benne, de az is biztos, hogy az elmúlt hét történései következtében sokkal lazábban tudtam kezelni a helyzetet. Most ez hülyén hangzik, de egész este jobban áradt belőlem a magabiztosság. Még közel sem olyan szinten, mint amilyet akarok, de NAGYON érzem, hogy jó úton vagyok, és ez e napló nélkül nem tudatosult volna bennem ennyire.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#8
Elküldve: November 8 - 13:24
az utcán való útbaigazításokat jó 2 hónapon keresztül csináltam. és kábé ugyanezeken az érzéseken mentem keresztül én is, mint te (nagyon hülyén, cikinek éreztem az egész szitut és magamat). de nekem nagyon sokat segített abban, hogy csökkentsem az AA-t.
persze, amikor már ismerkedési szándékkal kellett lányokat megnyitni, ugyanúgy visszajött az AA, de kisebb volt, és ami fontosabb, könnyebben tudtam legyőzni.
kíváncsi vagyok a folytatásra, mert sok olyan dolgon mész keresztül, amin én is
sok sikert!
#9
Elküldve: November 8 - 21:00
Barmikor amikor valos dolgodat vegzed es adodik olyan helyzet amikor ott 1 aranyos csaj akkor csak menj oda, agyalas nelkul.
Nalam is votl olyan idoszak amikor sargeolni mentem es nem volt kedvem es akkor semmi jo nem tortent.
De napkozben mikor vegzem a dolgom akkor sargeolok. Volt hogy anyammal voltam bevasarolni es akkor nyitottam az egyik elado csajt. Volt hogy piacon varakoztam es megnyitottam 1 vasarlo csajt.
En legtobszor ugy indulokel hogy meg 2 meter van a csajig es meg nem tudom hogy mit fogok neki mondani.
Majd abban a pillanatban amikor odaleptel akkor johet barmi. Nem kell hogy megvalogasd a temakat es a szavaid.
#10
Elküldve: November 9 - 17:27
gszivacs: köszi, megfogadom a tanácsod, igazából tényleg annak van a legjobban értelme, sokkal természetesebb, és még idő sincs az AA-ra, mert teljesen máson pörög az agya az embernek. Pl. amikor épp jöttem ki egy hivatalból, és tele volt a fejem a hivatalos dolgokkal, egyszerűen nem volt hely az AA-ra az agyamban, így minden gátlás és kifogás nélkül meg tudtam nyitni az első szembejövő lányt.
November 8.
Vasárnap szintén nem erőltettem a nyitást (hétvégén általában úgyis halott a környékünk), inkább hagytam, hogy sodorjon magával az élet. Az angol csajok ugyanis városnézést követeltek tőlünk, s meg is adtuk nekik. Játékról igazából nem beszélhetünk, nem is ez volt a lényeg, inkább csak laza szocializáció volt, de kell ilyen is a hétre, meg hát így is idegenekkel beszéltem, nem pedig az évek során megszokott arcokkal.
November 9.
Ma - vagy inkább az elmúlt hét hatására - valami átkattant az agyamban. Hazafele minden probléma nélkül megnyitottam egy igazán gusztusos HB9-et (csak azért nem HB10, mert nekem magas volt). Nem volt semmi para, meg akartam nyitni, és megtettem. Körülbelül úgy, mint ahogy Style írta a The Game-ben, hogy robotpilótára kapcsolt az agya. Persze ez csak sima nyitás volt, semmi több, de az a gyilkos belső hang, ami megöli a kezdeményezőkészségemet, eltűnt. Nem volt semmiféle negatív érzésem azzal kapcsolatban, hogy a feltett kérdés szempontjából (Merre van ez meg az?) számomra teljesen érdektelen volt a válasza. Nem éreztem hülyén magam, nem féltem attól, hogy átláthat rajtam, teljesen nyugodt maradtam. Így visszanézve olyan, mintha ez korábban egy kifogás lett volna, de tudom, hogy ez nem igaz, egyszerűen csak megszoktam a helyzetet.
Már csak egy problémám van az AA-val kapcsolatban, nevezetesen, hogy a körülöttem lévő tömeg még mindig zavar, annak ellenére, hogy csak egyes sethez megyek oda. Értsd: ha az életben tényleg útbaigazítást kérnék valakitől, és nem tudná a választ, a logika azt diktálná, hogy a többi embernek is feltegyem ugyanazt a kérdést. De nem akarom, hisz engem csak az az egy HB érdekel, így a tömeg bizonyára hülyének néz majd. Persze tudom, hogy valójában senki sem törődik azzal, hogy ki mit csinál az utcán vagy bárhol máshol, szóval ez csak egy buta hiedelem, úgyhogy az elkövetkezendőkben a fő feladat az lesz, hogy teljesen függetlenítsem magamat a külső ingerektől.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#11
Elküldve: November 9 - 17:46
Idézés: sambop - Dátum: 2009 Nov 9. 17:20
ugyanezt éreztem én is. social pressure. erre az a legjobb módszer, ha direkt sok ember előtt kérsz a csajtól útbaigazítást. én kezdetben a kihaltabb mellékutcákban kérdezgettem, de addig basztattam magam, amíg át nem tértem az olyan helyekre, mint pl a nagykörút. aztán ez a nyomás is csökkent egy idő után.
a vicces az, hogy ha egymás után sok szép lánytól kérsz útbaigazítást, akkor a 3. után state-be lehet kerülni. én már volt többször is átéltem ezt, és a state-ben való megnyitások nagyon ütősek lettek, mert az első másodperctől fogva kialakult a lány és közöttem egy tapintható vibe. és innentől tovább is lehet vinni a szitut az ismerkedés irányába (pl. cold readinggel - egyszer sikerült, de akkor el is akadtam utána, mert még nagyon kezdő voltam).
szóval a nagyon jó nőkkel nekem jó tapasztalataim vannak, mert nagyon kedvesek és nyitottak voltak velem, amennyire vissza tudok emlékezni.
#12
Elküldve: November 10 - 14:05
November 10.
Bár tegnap a változást látva teljesen fel voltam pörögve, ma már elment az egésztől a kedvem. Túl korán keltem, túl fáradt voltam, és ami még veszélyesebb, túl feleslegesnek tartottam végigcsinálni ugyanazt a nyitást. Megint eszembe ötlött az a gondolat, hogy ez a céltalan nyitogatás kizárólag olyanoknak való, akik az évek során teljesen elszigetelték magukat a való világtól, nincsenek barátaik, minimális társas interakcióik, csak a chatben és virtuális világ mielőbbi eljövetelében bízhatnak. Akiknek egy mosoly is maga a világ, s meg kell tapasztalniuk, milyen az, amikor egy embertársuk nem az önbecsülésüket tiporja. Ez azonban nem igaz. Minden nyitás más, még ha oly egyszerű is, mint egy pont. Ennek megfelelően ma kettőt nyitottam, mert adott volt a helyzet, de nem szándékozom a jövőben napi egynél többet nyitni (csak ha éppen úgy alakul), mert akkor számokat fogok kergetni. Nem a kudarctól félek, itt ilyenről nem is beszélhetünk, de ha nem úgy sikerül, ahogy én azt szeretném, frusztrálni fog. Daygame-ben úgysem sietek sehova, annak beérését tavaszra tervezem, amikor már rövidszoknyákban pózolnak szerte a lányok. Addig nightgame-ben finomítom a saját csábítási stílusom, életre keltve a bennem rejlő naturalt.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#13
Elküldve: November 13 - 18:28
Szerda és csütörtök este a nightgame-é. Legalábbis így terveztem a kezdetekkor, hogy megszokjam a légkört, a tömeget, a nyitásokat. Múlt héten csak a csütörtök valósult meg a nagy tervekből, és így történt most is... Egyszerűen nem éreztem rá késznek magamat. Mi van, ha nem jön össze úgy, mint a múltkor? Futkossak fel s alá a termek közt, mint egy idióta? Kell a fenének ez! Szándékosan barátok, ismerősök nélkül akartam a nightgame-et megoldani, hogy megtanuljam bárhol feltalálni magam egyedül is, de ez így egy kicsit necces. Úgyhogy sikeresen meghátráltam aznapra. Csak a napi kötelező nyitással takarózhattam magam előtt, mert azt legalább minden probléma nélkül megcsináltam a boltba menet.
November 12.
Csütörtök, nincs mese, most már sarge-olni kell este. A múltkori hibából tanulva rendesen felkészültem verbálisan, hogy ha elakadnék, be tudjak dobni valamiféle rutinkezdeményt, amit már könnyedén továbbbontok a helyzettől függően. Örültem is, meg nem is, mert még ez sem szüntette meg a tegnapi kétségeimet. Induláskor már kifejezetten rossz kedvem volt, de nem érdekelt, ezt a napot már nem cseszem el otthonüléssel, még ha előre is teljesen elveszettnek érzem magam. Az estére ez rá is nyomta a bélyegét. Két nyitás, két blown-out (HB8 és HB7). Ráadásul az egyiket már testbeszédből levehettem volna, csak mivel mostanában azt gyakorlom, hogy én adom meg a kezdőpillanatot, kitartottam az öngyilkos küldetés végrehajtása mellett. Örömteli felismerés volt viszont, hogy nem hatott meg, visszautasított, de nem éreztem rosszul magam tőle. Nem úgy mint eddig, hogy majd elfelejtem másnapra, már a következő 5 másodpercben sem izgatott a dolog. És ez azért remek érzés. Mármint, hogy legalább utólag nem vagyok reaktív. Target híján végül elkezdtem vadul táncolni, csak élveztem a zenét, figyelve, mikor jön be egy értékelhető set. Idővel be is jött két szőke, olyan HB7-esek, és mintha direkt mellém robbantak volna be. Szemkontakt megvolt, egy ideig nézegettük is egymást, de a stroboszkóp gyorsan elvette a kedvem: bár fiatalok voltak, de olyan öreges arcuk volt. Tudom, itt most a gyakorlás a lényeg, és így az elején lejjebb is adom egy kicsit a szintet, de azért lássak a lányban valamit, amihez tudok vonzódni.
Hazafelé rájöttem, miért nem volt kedvem az estéhez. Egész életemben kudarckerülő voltam, tehát nem mentem bele olyan helyzetekbe, ahol esélyem volt a bukásra. Ennek ellenére bizonyos dolgokban nem ismertem kegyelmet: kitűztem egy célt, s addig dolgoztam, míg meg nem valósult az álmom. Onnan azonban egy tapodtat sem mozdultam. De nem azért, mert féltem az esetleges kudarctól, hanem mert szerettem örülni a régi sikernek. Ahogy most is. Kényelmesebb a múlt heti nclose okozta kellemes tudattal élni, akár heteken keresztül, mint kimenni és kockáztatni. De most ezt megtörtem. Ahogy a napi nyitásokkal is nap mint nap megtöröm. Végre nem az előző esti / hétvégi / havi / évi lányon vagy barátnőn jár az agyam, hanem a jövőbe tekintek. Ami még mindig nem a jelen, de egyszer majd annak is eljön az ideje.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#14
Elküldve: November 13 - 19:22
Mindig elolvasom amit írsz. Folyamatosan fejlődsz!Én most kisérletezgetek ezzel a fránya belső játékkal
Sok sikert!
#15
Elküldve: November 15 - 12:21
November 14.
Eltelt két hét, s valami tényleg megváltozott. Én, a valóságom, s ami a legmegdöbbentőbb, mások rólam alkotott valóságképe. Elkezdődött az, amit a szakirodalom úgy emleget: visszahúznak a barátok. Ki jobban, ki kevésbé, de a lényeg, hogy már a külső világban is tetten érhető a változás. Elmondásuk szerint féltenek a túlzott egoizmustól, pedig valójában csak félnek tőle. Veszélyt jelentek az önértékelésükre, amit bizonyos mértékben tőlem is eredeztetnek. Nem hibáztatom őket, ez mondhatni egy természetes reakció, legalábbis ezen a szinten, mert például az alfa ismerőseim épp ellenkezőleg viselkednek: folyamatosan biztatnak, hisz eléggé érettek ahhoz, hogy egy másodpercre se másokhoz, hanem saját magukhoz mérjék magukat. Mindenesetre a tisztesség kedvéért szembesítettem a "rontást hozókat" viselkedésük valódi indítékaival; nem mondom, hogy tökéletesen megértették, de nem görcsölök rajtuk, idővel úgyis elválik, hogy milyen irányt vesz a sorsuk.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#16
Elküldve: November 15 - 17:31
Köszönöm én is a bátorító szavakat!
Akkor harcoljunk tovább:)
#17
Elküldve: November 16 - 18:28
November 16.
Mivel a múlt héten már sima ügy volt a mellékutcákban bolyongó egyes setek megnyitása, gondoltam ideje nagyobb forgalmú helyek után nézni, hogy megszokjam a nyitások közbeni társadalmi nyomást. Hideg van, tehát irány a pláza, de túl korán érkeztem, alig volt ember, HB meg még úgyse. Kétszer jártam körbe, s csak egy kettes set keresztezte utamat, de nem nyitottam meg őket, mert pont abba az irányba mentek tovább, mint én. Valamiért még bennem van, hogy ezeket nem nyitom meg (tovább beszélgetni még nem akarok, véletlenül sem), gondoltam majd úgyis jön jobb. Hát nem jött, ami egy pláza esetében egyenlő a lehetetlennel, tehát igazából csak eljátszottam az "üres kifogások keresése" című játékot. A gyönyörű az egészben, hogy nem értékelem kudarcként a mai napot, és nem jutnak eszembe olyan gondolatok sem, hogy ez nem nekem való, fel kéne adnom stb. Ez az őrült lassú tempó pont arra ad lehetőséget, hogy lássam, az előző lépés is csak egy kicsivel volt nehezebb az azt megelőzőnél, és lám, előbb-utóbb túlléptem rajtuk. Sőt hamarabb, mint gondoltam volna. Most is így lesz ez, ebben biztos vagyok.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#18
Elküldve: November 18 - 23:49
Ma nem nyitottam. Nem volt szükségem rá, mert megnyitottak mások. Ilyenkor olyan jó ráébredni, hogy ha nem erőltetem, milyen remek kis beszélgetéseket tudok lefolytatni vadidegenekkel, legyenek azok idősek, fiatalok, nők. Korábban csak elvétve szólítottak meg, gondolom amikor különösen jó kedvem volt. Kiegyensúlyozottabb lettem? Könnyen meglehet. Mintha az embereket jobban be tudnám szippantani a világomba, akkor is, ha nem akarom. Vagy főként akkor. Jó érzés elérni a flow-t, s csak utólag rájönni, hogy az volt. Így akarom élni életem minden egyes percét. Nem azért, mert így kényelmesebb, hanem mert ez vagyok én, kétségek és gátlások nélkül.
November 18.
A tegnapi "semmittevés" után ideje a tettek mezejére lépni, hogy kicsit forgalmasabb terepen is nyissak. Jelentem sikerült. Az AA-m természetesen előjött, de csupán egy mondat erejéig ("Ez nem olyan jó set, túl közel vannak mások."), többet ugyanis nem hagytam neki. Érdekesmód inkább utána zihált egyre hangosabban, mint amikor egy ambuláns műtét után eszmél fel az ember a sokkból. Fura, milyen kettősség lakozik bennem. Réges-rég túl vagyok ezen, s mégsem. Márpedig ami majdnem az, az nem az. Tehát folytatnom kell, különösen, mert valóban magabiztosabbá tesz a mindennapjaimban. A tudat, hogy minden nap tettem valamit a fejlődésért, nyugodtabbá tesz. A legtöbben csak eldöntik, hogy megváltoznak. És komolyan is gondolják. És végül nem tesznek semmit. Náluk biztosan előrébb vagyok. Álszent vigasz, de igaz.
--------------------
A game-et a fielden játsszák, s nem szégyellem a legalján kezdeni.
Engem a félelem motivál. Utálom, ha félek megtenni valamit. - Will Smith
Basic principles: no matter what, no matter when, no matter who... any man has a chance to sweep any woman off her feet. Just needs the right broom.
[url="http://forum.pua.hu/t3394-doents-es-kezdd-el-epiteni-az-eleted/]Dönts és kezdd el építeni az életed!"]Dönts és kezdd el építeni az életed![/url]
#19
Elküldve: November 20 - 19:31
Ha csütörtök, akkor nightgame, de most kivételesen nem egyedül, hanem barátokkal és frissiben megismert szockörös lányokkal mentem le. Igyekeztem az önmagához mindig hű alfát alakítani, s azt hiszem sikerült is: az időnként felmerülő shit testeket öntudatosan átugrottam, s egyszer sem hagytam, hogy előbújjon belőlem a nice guy. Magam is meglepődtem, milyen nehezen ment ez, mert önkéntelenül is a régen rögzült minták alapján akartam viselkedni ("Jaj, ne vedd komolyan, csak vicceltem" stb.). Igazából ezért szeretem a cold approachot, ott végig én irányítom a beszélgetést, könnyebben tudok dominálni. Csak az a fránya approach anxiety tűnne már el! Bármennyire is látható a fejlődés az elmúlt három hétben, kevésnek érzem. Csajozni akarok végre, shit testeken kalibrálódni, randizgatni. Tudom, nem mehetek elébe a dolgoknak, de talán felgyorsíthatom a folyamatokat. Még nem tudom pontosan, hogyan, a hétvégén eldöntöm, de az biztos, hogy komolyabban erőt kell vennem magamon. Talán ideje emelni a dózist, vagy túltölteni az agyamat nyitássorozatokkal, mert bármennyire is igyekszem pozitívan állni a dolgokhoz, a lelkem mélyén iszonyatosan türelmetlen és elégedetlen vagyok.

#20
Elküldve: November 20 - 19:43
Idézés: sambop - Dátum: 2009 Nov 20. 21:24

cool, hogy nem adod fel, hanem csak azért is tolod tovább! ez a győztesek mentalistására vall! hidd el, idővel be fognak érni ezek a próbálkozások, és majd mikor learatod a gabonát..és örömmámorban leszel..már csak röhögni fogsz azon, hogy korábban mennyit paráztál stb.
amire még figyelj sztem a sok nyitás mellett, hogy az életedet is építsd még jobban!
így tovább és soha ne add fel!
--------------------

Bejelentkezés
Regisztráció